Élet-Stílus

Koeman: a játékosoknak kell elfogadniuk engem

admin
admin

2008. 05. 19. 20:33

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint akkor tud jól együttműködni a futballistákkal, ha a játékosok maximálisan elfogadják őt.

A szakember hétfő este Vácon tartotta első edzését a nemzeti együttes számára. A gyakorlásról hiányzott Lőw Zsolt, Hajnal Tamás és Vadócz Krisztián, ők kedden csatlakoznak a kerethez.

“Nekem kell elfogadtatni magam a játékosokkal, enélkül lehetetlen eredményesen dolgozni” – mondta a tréning után a szakember. “Még ismerkedek a fiúkkal, a csapategységgel és a hangulattal nincs gond, a hozzáállással is elégedett voltam, mindenki pörgött, néhányan kicsit túlságosan is. Az elkövetkező napokban sokat foglalkozunk majd egyénileg is a játékosokkal.”

Koeman elmondta, a sérülések miatt kicsit változtatni kellett az eredeti elképzeléseken, egyelőre nem tudja, hogy Sebők Zsolt, a fehérváriak hálóőrének sérülése után hogyan oldja meg a kapuskérdést. “Lehet, hogy Hollandiából hozok egy kapust vagy Petry Zsolt kapusedzőt nevezzük be a görögök ellen” – tréfálkozott.

Koeman eligazít (MTI)

Koeman eligazít (MTI)

Sebők kiválása után a kapitány az újpesti Balajcza Szabolcsot szerette volna behívni, de őt klubja nem engedte el, ezért a szakember Szántai Leventét, a REAC kapusát hívta meg, hogy az edzéseken segítsen Fülöp Márton és Köteles László felkészítésében.

Az MTI kérdésére válaszolva Koeman azt válaszolta, hogy nem az eredmény a legfontosabb szombaton a Puskás Ferenc Stadionban az Európa-bajnok Görögország ellen 19 órakor kezdődő találkozón. “Természetesen jó lenne mindig nyerni, ráadásul a görögök nem verhetetlenek. Ezt láttam akkor is, amikor megnéztem az ellenük Budapesten 2-1-re elveszített Eb-selejtezőt, melyen a magyarok kifejezetten jól játszottak. Ezúttal azonban az a fontos, hogy megismerjem a játékosaim képességeit, és a világbajnoki selejtezőkig hátralévő rövid időben felmérjem, kinek miben kell fejlődnie.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.