Élet-Stílus

Bennégett a sofőr egy autóban

Meghalt a sofőr abban a személyautóban, amely hétfő délelőtt kamionnal ütközött a 7-es főút Zala megyei szakaszán, a személyautó kigyulladt. A helyszíni vizsgálatok után a rendőrség közölte, a férfi nem a tűz miatt halt meg.

A távirati iroda korábban a helyszínen úgy értesült, hogy a férfi halálát a tűz okozta. Az MTI információja szerint a személyautó egy kereszteződésből hajtott egy kőszállító teherjármű elé. A balesetben a személyautó kigyulladt, a kocsit vezető német férfi a helyszínen életét vesztette.

Mellette ülő fiát a mentők a nagykanizsai kórházba szállították, a hátul ülő feleségét súlyos sérülésekkel mentőhelikopterrel vitték el a helyszínről. A nyerges vontatót vezető férfi nem sérült meg.

A teherautó vezetője szerint a személyautó megállás nélkül hajtott ki elé a 7-es főútra, a Galambok-zalakomári kereszteződésből. Az ütközés után néhány oda érkező autóssal együtt poroltóval próbálta eloltani a lángra kapott autót, amely a tűzoltók kiérkezéséig többször is kigyulladt. Az összeroncsolódott kocsiból a tűzoltók vágták ki az idősebb házaspárt és a velük utazó felnőtt fiukat.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 7-es főutat teljes szélességében lezárták a zalakomári és a galamboki elágazó között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik