Élet-Stílus

Loeb ismét verhetetlen volt

A francia világbajnoki címvédő már az első nap az élre állta a Szardínia-ralin, és meg is őrizte a helyét, és pályafutása 40. futamgyőzelmét aratta. A második helyre az összetettben továbbra is vezető Mikko Hirvonen hozta be a Fordját, míg a dobogó legalsó fokára a fiatal Jari-Matti Latvala állhatott.

Az első nap után több mint egy perccel vezetett már összetettben Sebastien Loeb, és ezzel megalapozta a későbbi sikerét. Vasárnapra jelentősen megcsappant a francia világbajnok előnye, de végül 10 másodpercet megőrzött a finn Mikko Hirvonennel szemben.

“Nagyon nehéz dolgom volt, de végül győztünk. Az utolsó kilométerig koncentrálnom kellett, hiszen fontos pontokat szereztem a világbajnoki összetettben. Hirvonen ugyan még vezet néhány ponttal, de elégedett vagyok az eredménnyel, és természetesen külön öröm, hogy 40. futamgyőzelmemet arattam” – nyilatkozta a célban Loeb.

Felzárkózott összetettben Loeb (AFP)

Felzárkózott összetettben Loeb (AFP)

Hirvonennek jelenleg 43 pontja van, és három egységgel előzi meg a citroënes franciát. “Borzasztóan kezdődött a szardíniai futam, ezért boldog vagyok, hogy végül a második helyen végeztem. Jari-Matti az utolsó méterekig űzött-hajtott, nagyon szoros volt a vége” – értékelt a fordos finn, aki kevesebb mint öt másodperccel volt gyorsabb a fiatal honfitársánál.

Szardínia-rali, végeredmény:
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Citroe:n C4) 3:57:17.2 ó
2. Mikko Hirvonen, Jarno Lehtinen (finn, Ford Focus WRC) 10.6 mp hátrány
3. Jari-Matti Latvala, Mikka Anttila (finn, Ford Focus WRC) 15.3 mp h.

A vb-sorozat állása 15-ből 6 verseny után:
1. Hirvonen 43 pont
2. Loeb 40
3. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru WRT) 31

Ajánlott videó

Olvasói sztorik