Élet-Stílus

Kínos újpesti vereség

A bajnoki címre hajtó Újpest FC sorozatban másodszor szenvedett vereségget a Soproni Ligában. Péntek este hazai pályán kapott ki a Győr ETO csapatától.

Hétfőn Pakson botlott az Újpest, ráadásul nagyon gyengén játszott, nem véletlen, hogy a Győr elleni pénteki meccs előtt üzentek a csapatnak az újpesti drukkerek: „Hit nélküli futball, ígéretek, kidobott pénzek, gyalázat” – állt a transzparensen.

Tisza 25. percben szerzett gyönyörű góljával (a válogatott csatár 20 méterről tekert a kapu bal oldalába) ugyan a lilák szerezték meg a vezetést, mégis füttyszó kísérte szünetben az öltözőbe a hazai csapatot, miután a 14 méterről a kapuba bombázó Bajzát révén a 36. percben egyenlített a Győr.

A fordulás után is bosszankodhatott a hazai publikum, ugyanis az ETO tetszetős támadásaival folyamatosan rendszerint zavarba hozta a hazai védelmet, ráadásul Juhár ki is segítette a vendégcsatárokat: Koltai beadása után olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy Balacza kapusnak esélye sem volt a hárításra. És ezzel az öngóllal nem volt vége. A 67. percben ugyanis Nikolov közreműködésével Bajzát közelről duplázott.

Egervári Sándor  (jobbra) csapata értékes győzelmet aratott (MTI)

Egervári Sándor (jobbra) csapata értékes győzelmet aratott (MTI)

A hajrá gyakorlatilag teljesen érdektelenné vált, és ekkor már a lila-fehérek ultrái is inkább a rendőrség hergelésével voltak elfoglalva. A kínos vereség után Szentes Lázár, az Újpest FC edzője elnézést kért a szurkolóktól a gyenge teljesítményért, mint mondta, ilyen egyszerűen többet nem fordulhat elő.

A Megyer úti gárda jelenleg harmadik helyen áll a tabellán, három ponttal van leszakadva az éllovas MTK, Debrecen duó mögött, amely ráadásul egy találkozóval kevesebbet is játszott.

Soproni Liga, 28. forduló:
Újpest FC-Győri ETO 1-3 (1-1)
Gól: Tisza (25.), illetve Bajzát (35., 67.), Juhár (52., öngól)

BFC Siófok-FC Sopron 3-0 – mérkőzés nélkül

Szombati program:
DVSC-TEVA – FC Fehérvár, 13:00
Kaposvár-Nyíregyháza, 19:00
DVTK-Borsodi – Paksi FC, 19:00
Zalaegerszeg-REAC, 19:00
MTK Budapest-FC Tatabánya, 19:00

Hétfői program:
Budapest Honvéd-Vasas, 18:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik