Élet-Stílus

Kajak-kenu: elszálltak a kvótaesélyek

admin
admin

2008. 05. 17. 08:00

Három magyar egység közül senki sem jutott döntőbe a pénteki 500 méteres középfutamokból a milánói Európa-bajnokságon, ezzel mindhárom egység elvesztette az esélyét arra, hogy újabb kvótákat szerezzen Magyarországnak.

Fürdök Gábor (C-1) keményen küzdött ugyan, de a továbbjutást érő első három hely valamelyikét nem sikerült elérnie, csak ötödik lett. „Nagyon ‘lötyögős’ volt a víz, nem fekszik nekem ez a pálya. Talán ha egy hónappal később rendezték volna az Eb-t, jobban szerepelek, hiszen én mindig később lendülök csak formába” – mondta a Démász-Szeged 34 éves kenusa.

A 21 éves Molnár Péternek is (K-1) túl erős volt a középfutam mezőnye, esélye sem volt az élbolyba kerülni, és csupán hatodikként ért a célba. A tiszaújvárosi lapátforgató szomorúan jött ki a mérlegeléshez, ahol percekig roskadtan nézett maga elé. Fürdökhöz hasonlóan ő is a B fináléban szállhat vízre.

Molnár Péter szomorkodik (MTI)

Molnár Péter szomorkodik (MTI)

A férfiak K-2-es számában érdekelt Szalay Tamás és Papp Sándor esetében az már a csütörtöki előfutam során kiderült, hogy a kvóta kiharcolásához óriási bravúrt kellene véghez vinniük. A középfutamban aztán korukhoz képest – 19, illetve 20 évükkel a harmadik legfiatalabbak a mezőnyben – remekül küzdöttek, de csak ötödikek lettek, s ezzel B-döntősök.

„Nem vagyok csalódott, a fiúk hozták a tőlük elvárhatót. Ezzel mindhárom egység elvesztette az esélyét, hogy újabb kvótákat szerezzen, de vannak még olyan számok, amelyekben gyűjthetünk” – mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

A pekingi indulási jogok gyarapítása szempontjából szerepet már nem játszó C-2-ben a világbajnoki címvédő Kozmann György, Kolonics György kettős – amely a tavalyi Eb-t bronzérmesként zárta ebben a számban – az előfutamban elért ötödik hely után javított, és roppant magabiztos versenyzéssel megnyerte futamát. A klasszis páros ezzel készülődhet a döntőre.

Ezen a távon Kovács Katalin (K-1), a Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó (K-2), valamint a női négyes (Paksy Tímea, Kozák, Benedek Dalma, Fazekas Krisztina) már a csütörtöki előfutamból biztosította a helyét a fináléban, míg férfi K-4-ben (Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Benkő Zoltán, Kadler Viktor) és C-4-ben (Joób Márton, Balázs Péter, Sarudi Pál, Horváth Gábor) a kevés nevező miatt selejtezőt nem, csak döntőt rendeznek.

A pénteki programot a férfi K-4 1000 m középfutamai zárták (a magyarok itt sem gyűjthetnek már további kvótákat): az ebben a számban kétszeres olimpiai bajnok Kammerer vezette Kammerer, Kucsera, Benkő, Kadler összeállítású magyar hajó a szlovákok mögött másodikként zárva, biztosan jutott tovább.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.