Élet-Stílus

Kovács esélyeshez méltóan kezdett

Kovács Katalin és a Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó - egyből a döntőbe jutott a csütörtök délutáni 500 m-es előfutamokból a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Az első nap második részének programját magyar részről a kajakos Kovács nyitotta, aki ebben a számban világbajnoki címvédőként száll vízre az olaszországi regattán. Az MTK olimpiai bajnok klasszisa féltávnál ugyan még csak második volt, de aztán beleerősített és végül magabiztosan, egy hajóhossz előnnyel érkezett a célba a hazai kedvenc Josefa Idem és az ukrán Inna Oszipenko-Radomszka előtt.

Elégedett a 23-szoros világbajnok

“Kicsit zavart a hullámos víz, de egyébként minden rendben volt” – summázta versenyét Kovács, akinek a karórája csütörtök reggelre felmondta a szolgálatot, így kölcsön kellett kérnie egyet, hogy a bemelegítés és a felevezés során tudja, hol is tart. A magyar lapátforgató – aki egyedüliként került 1:50 perc alá a mezőnyből – első helyével egyből a kilences döntőbe került.

Kovács Katalin megmutatta ki a legjobb (Galéria)

Kovács Katalin megmutatta ki a legjobb (Galéria)

A Milánóban olimpiai kvótáért is lapátoló Molnár Péter (K-1) és Fürdök Gábor (C-1) közül előbbi szoros csatában megnyerte előfutamát, utóbbi pedig visszafogott teljesítménnyel negyedik lett. Pénteken mindkettőjükre középfutam vár, mert a kajakosoknál nem lehetett egyből a fináléba kerülni, a kenusoknál pedig csupán az első hely ért egyenes ági továbbjutást.

Molnárhoz hasonlóan a szintén pekingi indulási jogért harcba szálló Kozák, Szabó egység bemutatkozása is remekül sikerült: a fiatal kajakos duó hatalmas fölénnyel nyerte futamát, nekik azonban nem kell “pótvizsgázniuk”, legközelebb csak a hétvégi döntőben láthatja őket újra a közönség. A férfiak K-2-es számában is egy fiatal egység próbálkozik magyar részről, s az már az előfutam után nyilvánvalóvá vált, hogy Szalay Tamásnak és Papp Sándornak rendkívül nehéz dolga lesz a folytatásban: a kettős hatodik lett, s ezzel éppen csak befért a középfutam mezőnyébe.

Kolonicséknak túlórázniuk kell

C-2-ben a világbajnoki címvédő Kozmann György, Kolonics György kettős – amely a tavalyi Eb-t bronzérmesként zárta ebben a számban – első pályáján elmaradt a várakozástól, hiszen csak ötödik lett az előfutamában, esélye sem volt a biztos továbbjutást érő első három hely valamelyikének megszerzésére, így középfutamra kényszerül.

A klasszis duó tagjai azonban egyáltalán nem voltak elkeseredve: “Különösebb jelentősége nincs számunkra ennek az Eb-nek, majd három hét múlva, a szegedi Világkupán akarunk jól menni, ott már az olimpiai csapatba kerülés lesz a tét. Ettől függetlenül még ezt a versenyt sem írjuk le, nyertünk mi már úgy világversenyt, hogy az előfutam rosszul sikerült” – fogalmaztak.

A két K-4-es számban már finalista az 500-as magyar hajó, a nők a délelőtti előfutamból jutottak egyből a legjobb kilenc közé, a férfiaknál pedig a kevés nevező miatt csak döntőt rendeznek, és ugyanez a helyzet C-4-ben is, ahol – hasonlóan az 1000 m-hez – nincsenek előcsatározások, így a Joób Márton, Balázs Péter, Sarudi Pál, Horváth Gábor összeállítású magyar kvartett is csak a döntőben száll majd először vízre.

Szombattól döntők

A csütörtöki programot a férfi K-4 1000 m előfutamai zárták: az ebben a számban kétszeres ötkarikás bajnok Kammerer Zoltán vezette Kammerer, Kucsera Gábor, Benkő Zoltán, Kadler Viktor összeállítású magyar hajó a románok mögött másodikként ért célba, így pénteken ez az egység is érdekelt lesz a középfutamban.

“A mai nap volt az első lépcsőfok, ezt mindenki teljesítette, csalódást nem okozott senki, bár a Kozmann, Kolonics egységtől kicsit többet vártam. Holnap, a középfutamban már szinte kivétel nélkül minden egységünknek nehéz dolga lesz, de reménykedem, hogy az olimpiai kvótáért küzdők bejutnak a döntőbe” – értékelte az első napot az MTI érdeklődésére Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

Pénteken 11:35 órától az 1000 m-es, 16:05-től pedig az 500 m-es középfutamokat rendezik az Eb-n, délelőtt három (C-1, férfi K-1 és K-2), délután pedig – jelen állás szerint – négy (C-1, C-2 és férfi K-1, K-2) számban lesz magyar résztvevő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik