Élet-Stílus

Kajak-kenu: utolsó lehetőség a kvótaszerzésre

A hagyományokkal ellentétben ezúttal nem érmekben, hanem olimpiai kvótákban mérheti majd le a csütörtökön kezdődő milánói kvalifikációs Európa-bajnokság eredményességét a magyar kajak-kenu válogatott, amely a meglévőkhöz minden szakágban szeretne még legalább egy indulási jogot begyűjteni.

A hölgyek kilenc számban állnak rajthoz a kontinensviadalon, ebből hétben Fábianné Rozsnyói Katalin tanítványai. A két kivétel – a K-2 1000 méter és a K-1 200 méter. Az olimpiai számokban – 500 méteren egyesben, párosban és négyesben – a kiutazó keret még maximum két olimpiai helyet szerezhet.

Jelen állás szerint hét férfi és négy női kajakos, továbbá három kenus képviselhetné a magyar színeket Pekingben, de Angyal Zoltán szövetségi kapitány úgy véli, szükség van még néhány hely megszerzésére. “Az elsődleges célunk Milánóban, hogy még kiharcoljunk pár pótkvalifikációt, az érmek száma most másodlagos. Utóbbival kapcsolatban nem is gondolkozom számokban, de az biztos, hogy a mostani csapat nem fog nyolc-kilenc aranyérmet begyűjteni, én már ennek a felével is elégedett lennék” – mondta az MTI-nek a szakvezető.

Újabb női kvóták reményében

A kapitány női kajakban biztos a további indulási jogok begyűjtésében, itt K-2 500 m-en kínálkozik erre lehetőség. Bár az elmúlt hétvégi válogatót az olimpiai címvédő Kovács Katalin, Janics Natasa páros nyerte, Magyarországot a fiatal Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó képviseli majd a kontinensviadalon.

Benedek Dalma három számban száll a vízre (MTI)

Benedek Dalma három számban száll a vízre (MTI)

“Én előzetesen Kovácsékat javasoltam a résztvevők közé, de aztán beláttam, hogy most valószínűleg jobb megoldás a másik egységet indítani. Kati egyesben is ott lesz a mezőnyben, a páros döntőjét pedig 35 perccel az egyes fináléja után rendezik, így nagyon szoros lenne a programja. A fiatal kettős is biztosan megszerzi a kvótákat, ráadásul mivel még egyikőjük sem szerzett indulási jogot, nem egyet, hanem kettőt gyűjthet be” – magyarázta Angyal.

A többi, kvótát kínáló számban is többnyire fiatal versenyzők szállnak majd vízre magyar részről, a kapitány férfi kajakban nagyon bízik az eredményes szereplésben, a kenusokkal kapcsolatban viszont úgy véli: rendkívül nehéz dolguk lesz a pekingi jog megszerzését illetően.

Komoly tét kenuban

“Hozzánk hasonlóan a többi európai nemzetnek is ez az utolsó kvalifikációs lehetősége, ennek megfelelően nagyon komoly mezőny gyűlik majd össze Milánóban. A kenusoknál egyelőre több nagyhatalom is gyengén áll a kvóták tekintetében, így szerintem nekünk is itt kell majd a legnagyobb csatákra számítanunk” – mondta.

A magyarok a kvótaszerzés lehetősége miatt nem a legerősebb összeállításukban indulnak az olaszországi regattán, azok a versenyzők ugyanis, akik a tavalyi világbajnokságon már kiharcoltak ötkarikás indulási jogot, többet már nem gyűjthetnek az országnak. Az olimpiai számokban vb-t nyert egységek – Kovács Katalin (K-1 500), Vajda Attila (C-1 1000 m) és a Kozmann György, Kolonics György duó (C-2 500 m) – azonban ott lesznek az Eb-n.

“Számukra jó alkalmat kínál a verseny az erőfelmérésre, megláthatják, hol is tartanak az európai mezőnyhöz képest” – tette hozzá Angyal.

Csütörtökön és pénteken az elő- és középfutamokat rendezik az Eb-n, a döntőkre pedig szombaton és vasárnap kerül sor.

—-Program, magyar indulók—-

Csütörtök:
1000 m-es, valamint női és férfi K-4 500 m-es előfutamok 9:30 ó
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es előfutamok 16 ó

Péntek:
1000 m-es, valamint női és férfi K-4 500 m-es középfutamok 11:35 ó
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es középfutamok 16:05 ó

Szombat:
1000 m-es, valamint női és férfi K-4 500 m-es döntők 10:35 ó
200 m-es elő- és középfutamok 14 ó

Vasárnap:
500 m-es, valamint női és férfi K-4 1000 m-es döntők 10:35 ó
200 m-es döntők 15:05 ó

A magyar csapat
1000 m
Férfiak:
K-1: Kucsera Gábor
K-2: Tóth Dávid, Paumann Dániel
K-4: Kammerer Zoltán, Kucsera, Benkő Zoltán, Kadler Viktor
C-1: Vajda Attila
C-2: Sáfrán Mihály, Sáfrán Mátyás
C-4: Joób Márton, Balázs Péter, Sarudi Pál, Horváth Gábor

Nők:
K-1: Benedek Dalma
K-2: Medveczky Erika, Faldum Bereniké
K-4: Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Benedek, Keresztesi Alexandra

500 m
Férfiak:
K-1: Molnár Péter
K-2: Szalay Tamás, Papp Sándor
K-4: Kammerer, Kucsera, Benkő, Kadler
C-1: Fürdök Gábor
C-2: Kolonics György, Kozmann György
C-4: Joób, Balázs, Sarudi, Horváth

Nők:
K-1: Kovács Katalin
K-2: Kozák Danuta, Szabó Gabriella
K-4: Paksy, Kozák, Fazekas, Benedek

200 m
Férfiak
K-1: Molnár
K-2: Molnár, Kadler
K-4: Sík Márton, Csamangó Attila, Babella Balázs, Boros Gergely
C-1: Foltán László
C-2: Kovács Gergely, Végh Attila
C-4: Joób, Balázs, Sarudi, Horváth

Nők:
K-1: Vad Ninetta
K-2: Patyi Melinda, Fazekas
K-4: Paksy, Kozák, Fazekas, Patyi

—-A kvalifikáció menete—-

A csütörtökön kezdődő milánói kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon a 12 olimpiai szám (férfi K-1, K-2 és K-4 1000 m, K-1, K-2 500 m, C-1 és C-2 500 és 1000 m, valamint női K-1, K-2 és K-4 500 m) közül négyben – a két négyesben és férfi K-1, illetve C-1 1000 m-en – már nem szerezhető pekingi indulási jog.

A többi nyolc szám közül kettőben – női K-1 500 m-en és férfi C-2 500 m-en – olyan versenyző indul magyar részről, aki a tavalyi világbajnokságon már begyűjtötte a kvótát.

A fennmaradó, még kvótaszerzést kínáló számok és a megszerezhető helyek száma:
férfi K-1 500 m: 3
férfi K-2 1000 m: 2
férfi K-2 500 m: 3
férfi C-1 500 m: 4
férfi C-2 1000 m: 3
női K-2 500 m: 4

Amennyiben olyan versenyző végez kvótát érő helyen, aki korábban már szerzett indulási jogot, értelemszerűen a további helyezések is pekingi indulási jogot érnek

Az országnak a tavalyi vb-n kvótát szerzett magyar versenyzők
Férfiak: Benkő Zoltán, Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Vereckei Ákos, Gyökös Lajos, Kökény Roland, Horváth Gábor, Vajda Attila, Kozmann György, Kolonics György,
Nők: Kovács Katalin, Paksy Tímea, Benedek Dalma, Fazekas Krisztina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik