Élet-Stílus

Félmilliárdért kapnak felüljárót a medvék

Medvéknek építenek felüljárót a most épülő D47-es autópályán az észak-morvaországi Ostravánál. A félmilliárd koronás, azaz ötmilliárd forintos beruházás megvalósításától az sem tartja vissza a sztrádaépítőket, hogy a régióban már egy évszázada senki nem látott medvét.

„A felüljáró építését a környezetvédelmi szervezetek vitték keresztül. Beleegyeztünk, mert mi is hasznos dolognak tartjuk” – mondta el Jirí Novák, a regionális közlekedési alap igazgatóhelyettese. A környezetvédők eredetileg két „állatátkelőt” követeltek, de végül beérték eggyel is. A hatályos szabályok szerint az ilyen átkelők létrehozását a környezetvédelmi minisztériumnak kell jóváhagynia, s a tárca jelenleg a zöldek kezében van, ezzel magyarázható a nagyon pozitív hozzáállás.

Közlekedési szakértők szerint ezek a felüljárók lényegesen megdrágítják a sztrádák építését. A környezetvédők azért ragaszkodnak hozzájuk ennyire, mert szerintük a szabadban élő állatok életük veszélyeztetése nélkül képtelenek átkelni az autópályán. Néhány állatfaj ezért elszigetelődött, s egyes régiókban a kihalás veszélye fenyegeti őket. Az úgynevezett „ökofelüljárók” az utóbbi években rendszeresen részei az autópálya-építési projekteknek. Az általában 40 méter széles, 50 méter hosszú átkelők felülete fás, bokros.

Levéltári dokumentumok szerint az észak-morvaországi régióban az utolsó medve 1893-ban lett vadászok áldozata. Más feljegyzések szerint még 1908-ban is láttak egy medvét a Beskydek hegységben Baraní település környékén, de az a mackó állítólag visszament Szlovákiába, amely akkor még Felső-Magyarország volt. Attól kezdve ötven éven keresztül az egész mai Cseh Köztársaság területén senki nem látott szabadon barnamedvét. A II. világháború utáni években újra feltűnt ugyan néhány példány, ők azonban inkább kuriózumnak tekinthetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik