Abban többé-kevésbé már felzárkózott Magyarország Európa nyugati feléhez, sőt Amerikához is, hogy a háztartások törlesztési terhei a saját jövedelmükhöz mérten közelítik az ottani színvonalat. Legalábbis így érzékelik a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség szakértői, akik persze időről időre azt is rögzítik, hogy a magyarok eladósodottsága együttesen még mindig jóval a nyugati szint alatt marad.
Nyugat-Európában például átlagosan a GDP 60 százalékára rúg a lakosság összes bankhitele, nálunk ez az arány alig van 20 százalék felett, pedig a régióban e tekintetben mi állunk az első helyen. (A vállalati hitelek aránya a GDP-hez mérve 46 százalékos az euróövezeten belül, miközben hazánkban 28, e téren tehát már kisebb a lemaradásunk.) Banki szakemberek általában erre alapozzák abbéli meggyőződésüket, hogy a hitelezési üzletág új keletű virágzása még nem ért véget, és mind a vállalati, mind a lakossági szegmensben további látványos fejlődésnek kell bekövetkeznie.
Újdonságok
Tény, hogy az elmúlt 6–7 évben robbanásszerű bővülésnek lehettünk szemtanúi: volt olyan esztendő, amikor is a magyar háztartások hitelei közel 70 százalékkal gyarapodtak. A bankszektor motorja mind a mai napig a hitelezés, de a bővülés üteme évről évre lassul. Tavaly például már csak közel 26 százalékkal nőtt a lakossági hitelállomány, ez pedig rácáfol azokra az év közben elhangzott kijelentésekre, melyek szerint a lakosság kölcsönfelvétellel tompítja a már 2006 őszén életbe léptetett megszorító csomag hatását.
Fáradni látszik tehát a magyar, miközben fáradhatatlanul versengenek bizalmáért a hazai bankok? Ha időközben nem tört volna ki az amerikai jelzálogpiacról kiindult, globális hitelválság, akkor minden bizonnyal folyamatosan lazuló feltételek mellett nyújtanák kölcsöneiket a hitelintézetek: kevesebb önerő, magasabb hitel-érték (loan to value) arány, és egyre gyorsabb hitelbírálat jelentené a főbb csapásirányokat. Az egész világ pénzügyi piacait megrengető hitelválság ugyanakkor némiképp átírta a hazai gyakorlat friss tendenciáit, és a bankok az erős verseny ellenére is kénytelenek szigorúak maradni.
Amelyikük nem akarja veszélyeztetni hitelportfóliójának minőségét, annak előbb-utóbb kamatot kell emelnie, alaposabban meg kell vizsgálnia potenciális ügyfeleinek hitelképességét, és nem lazíthat tovább a hitelek egyéb kondícióin sem. Legalábbis elméletileg, merthogy a gyakorlatban azért számos példát látunk arra is, hogy az ügyfelek megszerzéséért folytatott küzdelemben kifejezetten nagy kockázatú megoldásokkal is előrukkolnak a hazai bankok.
Ilyen például a jenhitel (lásd: Kétesélyes divat – 18. oldal), amely tavaly szeptember óta nyilvánvaló rizikói ellenére is hódít a piacon – egyelőre két nagybank (az OTP és a K&H) jóvoltából. Népszerűsége egyértelműen abból fakad, hogy minden más hitelnél alacsonyabb az induló törlesztőrészlete, márpedig a banki tapasztalatok szerint az ügyfelek szemében ez a legfőbb szempont.
Nem véletlen, hogy az utóbbi 1–2 év többi banki újítása is a törlesztőrészlet legalább látszólagos minimalizálására, de legalábbis kiszámíthatóságára irányult. Megjelent például a fix törlesztőrészletes konstrukció, amikor is a szerződés élettartama alatt bekövetkezett kamat- és árfolyamváltozásokat oly módon követi a bank, hogy nem a havi hitelterhet árazza át, hanem a hitel futamidejét módosítja. Ha egy-két jegybanki kamatemelés vagy a forint gyengülése következtében összességében többet kell visszafizetnie az adósnak, mint amennyit a szerződéskötéskor ismert feltételekkel kalkuláltak számára, akkor megnyújtják a hitel futamidejét, de ha kamatcsökkentések és a forint erősödése határozza meg a szerződés időtartamát, akkor jól jár: ugyanakkora havi törlesztésekkel az eredeti futamidőnél hamarabb letudhatja adósságát a banknak.
Egy másik, viszonylag frissen elterjedt opció a halasztott törlesztés lehetősége. Ekkor meghatározott ideig – akár néhány évig is – a bank eltekint a kölcsön visszafizetésétől, hogy ily módon segítse lélegzetvételhez jutni az éppen eladósodott ügyfeleket.
Életfogytig adós?
Ugyanakkor ma már az is előfordul, hogy egy-egy adóst akár annak 70 éves koráig is ügyfelei között tudhat a bank, miután egyre több hitelintézet kínál egyre hosszabb lejáratú kölcsönöket. Néhány évvel korábban legfeljebb 20–25 évre adtak hitelt a bankok, ma legalább fél tucat intézmény 30–35 évre bővítette a futamot, sőt megjelent a 40 éves futamidő is a piacon. A BG Hitel & Lízing (BGHL) által bevezetett újítás mögött az alacsony törlesztőrészletek igénye áll, hiszen a futamidő nyújtásával egyre lejjebb vihetők a havi terhek, és szűkösebb időkben is kímélhető a családi kassza.
De egy ponton túl már aligha éri meg egy életre eladósodni: ha valakinek a között kell választania, hogy 35 éven át fizessen havi 45 ezer forintot, vagy 40 éven át havi 40 ezret, akkor vélhetően kevesen voksolnak az utóbbi lehetőségre. „Az ügyfelek racionálisan gondolkoznak, és 5 ezer forinttal alacsonyabb törlesztésért nem fogják magukat újabb öt évre elkötelezni” – mondja Zádori János, az FHB Jelzálogbank marketingigazgatója. A FigyelőTrend által megkérdezett többi bank tapasztalata is ezt igazolja, miközben vitathatatlan, hogy a lakáshitelek átlagos futamideje folyamatosan emelkedett az utóbbi években. 2000-ben még csak 9 év volt, hat évvel később már 14, sőt az új lakásoknál 18 év – és a szakemberek szerint idén is tovább nő.
Banki fölény
Ahhoz, hogy valaki számára ideális hitelszerződést kössön, nem elég a futamidőt és a törlesztőrészleteket figyelembe venni. Van néhány számszerű tényező – a kamatláb, a teljeshiteldíj-mutató, az ezen felül felmerülő egyéb díjak –, továbbá a hitelbírálat gyorsasága vagy az idő előtti törlesztés lehetősége és ára.
Az egyre hosszabbá váló szerződések esetén ez utóbbinak különösen nagy jelentősége lehet, hiszen nem mindegy, hogy a hitelösszeg 1,5–4 százalékában vagy netán ingyenesen fizethetjük-e ki tartozásunkat az eredeti futamidőnél hamarabb. Ma még csak remélhetjük, hogy e téren nagy változásokat hoz a jövő, most ugyanis akár több százezer forintos extra jutalékokkal büntetik az adósságát korábban kifizető ügyfelet a bankok, mondván, ez nekik komoly adminisztrációval jár (valójában elmaradt haszonnal a hátralévő futamidőre).
A Gazdasági Versenyhivatal ugyan időnként lecsap a méltánytalanul magas előtörlesztési költségekkel operáló hitelintézetekre (legutóbb az OTP-t bírságolta meg emiatt), de egyelőre nem látszik jele annak, hogy a piaci szereplők egységesen önmérsékletet tanúsítanának ebben a kérdésben. Pedig ez egy újabb versenytényező lehetne, mint ahogy Európa nyugati felében is az.
