Élet-Stílus

Pontlevonás, kizárás a portugál bundabotrányban

admin
admin

2008. 05. 10. 10:58

A Portugál Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága hat pontot levont a bundabotrányba keveredett FC Porto csapatától, a szintén élvonalbeli Leiria három ponttal lett szegényebb, míg a Boavistát visszasorolták a másodosztályba.

A testület indoklása szerint minden kétséget kizáróan kiderült, hogy az FC Porto, a Leiria és a Boavista a 2003/2004-es szezonban játékvezetőket vesztegetett meg, illetve erre tett kísérletet. „Egyhangú döntés született, a fegyelmi bizottság mind az öt tagja egyértett a büntetés mértékével” – magyarázta pénteken Ricardo Costa az fb vezetője.

Az FC Portótól hat pontot vonnak le, de ez nem veszélyezteti a csapat sorozatban harmadik bajnoki címét, mivel a büntetés kiszabása előtt 20 egység volt az előnye a második Sportinggal szemben. Ezzel azonban még nem úszta meg a Porto: Nuno Pinto da Costa egyesületi elnököt ugyanis két évre eltiltották, ráadásul a klubnak 150 ezer euró büntetést is kell fizetnie.

Az ominózus 2003/2004-es szezonban, amikor az FC Porto bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert, Jose Mourinho volt a kék-fehérek vezetőedzője, a később a Chelsea-nél dolgozó tréner neve ugyanakkor nem került szóba a vizsgálat során.

Szomorú Boavista-hívek (MTI/EPA)

Szomorú Boavista-hívek (MTI/EPA)

A Leiria 40 ezer euróval és három ponttal lett szegényebb, igaz, a tökutolsó gárda – amely egy évre veszíti el vezetőjét, Joao Bartolomeut – e nélkül is búcsúzott volna az élvonaltól. A Boavista járt a legrosszabbul, a jelenleg a kilencedik helyen álló portói csapat jövőre a másodosztályban kénytelen szerepelni, továbbá 180 ezer euró büntetés befizetésre kötelezik, az
elnök, Joao Loureiro pedig négyéves eltiltással bűnhődik.

A Boavista egyszeres bajnok, ötszörös kupagyőztes, a Szuperkupát pedig háromszor hódította el. Arról egyelőre nincs hír, hogy az együttes visszaminősítésével változik-e a kiesők létszáma. Jelen állás szerint a 16. Leiria biztosan kiesik, és hogy a Leixoes és a Pacos de Ferreira csapatai közül melyik kerül még a vonal alá, az csak az utolsó, 30. fordulóban dől el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.