Élet-Stílus

Újabb világbajnok igazolt a Bundesligába

Az olasz Cristian Zaccardo a következő szezontól a VfL Wolfsburg játékosa, és elképzelhető, hogy egy másik világbajnok is csatlakozik a kerethez. A német együttes jelenleg csak a nyolcadik helyen áll a Bundesligában, így nagyon valószínű, hogy a két sztár nem játszhat szeptembertől az európai kupasorozatokban.

Egybehangzó német és olasz sajtójelentések szerint a Wolfsburg trénerének, Felix Magathnak sikerült Németországba csábítania a Palermo 2006-ban világbajnokságot nyert védőjét, Cristian Zaccardót. A Wolfsburger Allgemeinen Zeitung információi szerint a felek kedden már alá is írták a három évre szóló szerződést, amelynek az értelmében 17-szeres olasz válogatott évente 2,5 millió eurós fizetésre számíthat. A Bild úgy tudja, hogy a VfL-nek hétmillió eurót kell fizetnie a hátvédért.

Barzagli is érkezik

A hírt ugyan hivatalosan még nem jelentették be – erre várhatóan a szerda esti bajnoki előtt kerül sor -, de a Palermo elnöke, Maurizio Zamparini már jelezte, hogy a játékos és a német klub már minden kérdésben megállapodott.

Gattuso és Zaccardo: az előbbit a Bayern is csábítja (MTI/EPA)

Gattuso és Zaccardo: az előbbit a Bayern is csábítja (MTI/EPA)

Elképzelhető, hogy Zaccardo mellett a Palermo másik olasz sztárja, Andrea Barzagli is Wolfsburgban folytatja a pályafutását. Luca Toni mellett ő lenne a harmadik 2006-os vébégyőztes, aki a Bundesligába igazol. Barzagli esetében a VfL-nek mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, hiszen a 27 éves védőnek 2012-ig érvényes szerződése van a Palermóval, ráadásul a transfermarkt.de 15 millió euróra becsüli a piaci értékét.

Az olasz egyesület mindenesetre hajlandó már most nyáron megválni a csapatkapitányától, akiért a németek mellett a Fiorentina és az Atletico Madrid is bejelentkezett. „A játékos dönti el, hogy mely klubhoz igazol” – mondta Barzaglival kapcsolatban a Palermo elnöke.

Gattuso Angliába tart?

Franz Beckenbauer szerint a friss német futballbajnok Bayern München számára tökéletes megoldás lenne Gennaro Gattuso leigazolása. A német sztárklub elnöke a szerdai Gazzetta dello Sportban nyilatkozva állt ki az AC Milan kiváló középpályásának mielőbbi szerződtetése mellett.

A Beckenbauer-interjú előtt néhány nappal jelentette ki Gattuso, hogy a mostani idény végeztével átgondolja jövőjét, igaz, Angliát, és nem Németországot említette mint lehetséges célországot, ahol folytatni kívánná pályafutását. Váltási szándéka nyilván összefügg azzal, hogy a Milan a mostani szezonban múltjához mérten méltatlanul szerepelt: címvédő létére már a nyolcaddöntőben kiesett a Bajnokok Ligájában, az olasz bajnokságban pedig legjobb esetben is már csak a negyedik lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik