Élet-Stílus

Kovács Katalin nem indul négyesben az olimpián

A kajakos Kovács Katalin nem indul négyesben az olimpián - állítja Fábiánné Rozsnyói Katalin. A kapitány szerint viszont nem ennyire egyértelmű a helyzet.

A női kajakosok felkészítését irányító Fábiánné a Sportfórum internetes oldalnak úgy nyilatkozott: az athéni olimpián a négyessel ezüstérmes Kovács „már előzőleg és egyértelműen lemondta a négyesben való szereplés lehetőségét”.

„Elhatározása nem változott: amikor a vízen van a négyes, ő a partról nézi, miként lapátolnak korábbi csapattársai” – állítja az edzőnő, aki szerint Angyal Zoltán ezt pontosan tudja. „A kapitány ahol csak teheti, árt a női szakágnak. Számára csak két versenyző létezik: Janics Natasa és Kovács Katalin. Angyal amikor lejön Szolnokra, kizárólag a páros érdekli. A többi lánnyal viszont még véletlenül sem áll szóba” – szögezte le Fábiánné.

Nem indul négyesben? (MTI)

Nem indul négyesben? (MTI)

Angyal Zoltán szövetségi kapitány a távirati irodának azt mondta, nem lát abban semmilyen problémát, ha a 23-szoros világbajnok Kovács jelenleg csak az egyes, illetve olimpiai bajnok társával, Janics Natasával a páros válogatóra koncentrál. „Azt persze egyelőre nem tudni, hogy fognak majd teljesíteni, ugyanakkor ha jól mennek, akkor helyük van a négyesben.”

Angyal az egyes és a kettes válogató alapján állította volna össze a négyest, de az elnökség úgy döntött, hogy a kvartettek számára is válogatót kell kiírni. Angyal ugyanakkor elismerte, hogy jelenleg nem tudna két női négyest felsorolni.

A helyzetet bonyolítja, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasa tavaly áprilisban szakított Fábiánnéval, de párosban – hetente kétszer – a sikeredző irányítása alatt dolgozó Kovács Katalinnal készül.

Kovácsot az MTI-nek nem sikerült elérnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik