Élet-Stílus

Benítez felzavarta az alvó oroszlánt (videó)

A Liverpool spanyol edzője a Chelsea elleni BL-elődöntő előtt Didier Drogbát kritizálta. Az elefántcsontparti nem zavartatta magát, és két góljával csattanós választ adott Rafael Beníteznek, aki ennek ellenére nem bánta meg kijelentéseit. A mérkőzés után a legtöbb londoni a gyászoló Frank Lampardot méltatta, aki édesanyja halála után néhány nappal vállalta a játékot, és csapata egyik legjobbja volt.

Sokáig kérdéses volt, hogy az angol válogatott középpályás játszik-e a szerda este. Lampard már vasárnap a csapattal edzett, de végül csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy kifut a Stamford Bridge gyepére a szezon egyik legfontosabb mérkőzésén. Az összecsapást John Arne Riise döbbenetes öngólja miatt a Chelsea várhatta előnyösebb helyzetből, de a Liverpool az elmúlt években már nem egy alkalommal megtréfálta Roman Abramovics csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Az első meccshez hasonlóan 1-1-re végződő rendes játékidőt követően a hosszabbításban az addig is aktívabb Chelsea hamar kétgólos előnybe került. Babel 30 méteres bombája már későn érkezett, a Liverpool idén nem lesz ott a fináléban, ahol a Chelsea másik nagy riválisa, a Manchester United fogadja Drogbáékat.

Az idei szezonban hullámzó teljesítményt nyújtó elefántcsontparti csatár megtáltosodott a szerda esti zuhogó esőben lejátszott meccsre: két gólja mellett állandóan foglalkoztatta a liverpooli védőket és a mezőny egyik legjobbja volt. „Nagyon örülök, hogy végre ott leszünk a Bajnokok Ligája döntőjében, túl hosszú ideje vártunk már erre a pillanatra” – nyilatkozta a meccset követően Didier Drogba.

A Liverpool edzője nem bánta meg, hogy a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, komoly gyűjteménye van Drogba műeséseiből. A támadó nem különösebben foglalkozott Rafael Benítez kijelentésével, a pályán viszont „visszavágott”, az első találatát közvetlenül a liverpooli kispad előtt ünnepelte meg. „Nem hiszem, hogy plusz motiváció lett volna. Egy BL-elődöntő visszavágóján minden futballista csak a játékra koncentrál” – mondta Benítez, aki nem hibáztatta a bírót, annak ellenére, hogy a hosszabbításban volt egy kérdéses eset a Chelsea tizenhatosán belül.

„A játékvezető jól fújt, semmi okom a panaszra. Néha neked, máskor pedig az ellenfélnek kedvez, de nem rajta múlott a sorsunk. Talán ha nem kapunk az első meccs hajrájában egy gólt, akkor más lett volna a visszavágó” – tett hozzá Benítez, aki a BL-búcsú ellenére büszke a játékosaira. „A csapatom az utolsó pillanatokig küzdött, mindent megtettek a sikerért. Torres gólja után kiegyenlített lett a meccs, a ráadásban pedig jobbak is voltunk, de a helyzeteinket sorban elpuskáztuk” – értékelt Benítez, akinek ezzel az állása is veszélybe kerülhet.

Galéria

Galéria

Avram Grantnek egyelőre nincsenek ilyen gondjai, hiszen története során először BL-fináléba vezette a Chelsea-t, ráadásul meg van az esély a duplázásra, hiszen a bajnokságban is odaérhet a csapat. Az izraeli mester Jose Mourinho posztját vette át a klubnál, és eleinte rengeteg támadás is érte, mostanra azonban kezdi elhomályosítani a Londonban Special One-ként bemutatkozó portugál szakembert.

„Special One-ból csak egy van” – viccelődött a mérkőzést követően Grant, majd Frank Lampardot méltatta, aki múlt héten elhunyt édesanyját gyászolva elképesztő produkciót nyújtott. „Véleményem szerint ma este ő volt az egyik kulcsemberünk. A tizenegyest hihetetlen higgadtsággal értékesítette, és a mezőnyben is remek munkát végzett. Nem volt könnyű helyzetben, de kitette a lelkét a csapatért” – dicsérte a középpályást Grant. „Nagyszerű ember Frank. Az elmúlt hét nagyon nehéz volt a családja számára” – ezt már a Chelsea csapatkapitánya, John Terry nyilatkozta.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:
Chelsea (angol)-Liverpool (angol) 3-2 – hosszabbítás után
Gól: Drogba (33., 107.), Lampard (98., 11-esből), illetve Fernando Torres (66.), Babel (117.)
Továbbjutott: a Chelsea, 4-3-mal.

Kedden játszották:
Manchester United (angol)-Barcelona (spanyol) 1-0
Továbbjutott: a Manchester United, 1-0-val.

A finálét május 21-én játsszák Moszkvában.

statisztika

Gól: 3 illetve 2
Sárga lap: 0, ill. 2
Piros lap: 0, ill. 0
Lövés/fejes: 19, ill. 16
Fölé/mellé: 5, ill. 5
Les: 8, ill. 4
Szöglet: 5, ill. 9
Szabálytalanság: 19, ill. 16
Labdabirtoklás: 45%, ill. 55%

Ajánlott videó

Olvasói sztorik