Élet-Stílus

Edzőváltás várható Manchesterben

Minden bizonnyal a szezon végén távozik posztjáról Sven-Göran Eriksson, a Premier League-ben szereplő Manchester City svéd vezetőedzője. A Serie A-ban szereplő Livorno nem várt nyárig, az olasz sereghajtó már most edzőt cserélt.

A korábbi angol szövetségi kapitányt tavaly szerződtette Thakszin Sinavatra volt thaiföldi miniszterelnök-klubtulajdonos, aki viszont az eredmények ismeretében kedden kijelentette: nem Sven-Göran Eriksson a megfelelő ember a feladatra.

Angliában az is elterjedt, hogy a svéd szakember magától távozik, azaz lemond a szezon végén. Ez azonban cáfolta az ügynöke, Athole Still: „Csaknem biztos vagyok abban, hogy ez nem fog megtörténni. Azok szoktak lemondani, akik rossz munkát végeznek, és nem érdemesek a posztra, amit betöltenek. Sven esetében ez egyszerűen nem igaz.”

Úgy fest, az edző már nem sokáig magyaráz Manchesterben (AFP)

Úgy fest, az edző már nem sokáig magyaráz Manchesterben (AFP)

Az ügynök arra a kérdésre, hogy a következő szezonban is Eriksson ül-e a City kispadján, úgy válaszolt, erre kevés az esély, ugyanis a „főnök” részéről nincs meg a megfelelő támogatás. Still elárulta, Eriksson a hétvégén találkozott Sinavatrával, ugyanakkor a megbeszélés „nem zajlott valami jól”, és védence ezután „nem volt valami boldog.”

„Elsősorban azt fájlalta, hogy a tulajdonos azelőtt kritizálta a nyilvánosság előtt, mielőtt vele leült volna megvitatni a dolgot” – magyarázta az edző ügynöke.

A City erős kezdés (az első három meccsén győzött, és zsinórban kilencszer nyert hazai pályán) alaposan visszaesett, csak 9. a tabellán, így nem léphet ki az európai porondra.

Edzőcsere a Livornónál

Nando Orsit lett a Serie A-ban sereghajtó Livorno edzője. A szakember Giancarlo Camolesét követi a kispadon, őt hétfőn menesztette a klubvezetés. Az együttes Orsival kezdte a bajnokságot, de októberben megköszönték a munkáját az irányítók, akik azonban most mégis úgy gondolták: vele talán sikerül elérni a bennmaradást. A Livorno három pontra van az élvonalbeli tagságot garantáló helyezéstől. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik