Élet-Stílus

Állami vagyon a hegedűkben

Több mint egymilliárd forint értékű hangszer van a magyar állam tulajdonában, köztük egy Stradivari-hegedű, ami önmagában kiteszi az hangszerek értékének felét - írta keddi számában a Népszabadság.

Több mint egymilliárd forint értékű hangszer van a magyar
állam tulajdonában, köztük egy Stradivari-hegedű, ami önmagában kiteszi az
hangszerek értékének felét – írta keddi számában a Népszabadság.

A cikk szerint a főleg vonósokból álló gyűjtemény nem a pincében porosodik,
hanem feltörekvő ifjak és hazánk “zenei nagykövetei” használják.

A gyűjtemény összeállítása a 60-as évek végén kezdődött meg. Az Oktatási és
Kulturális Minisztériumnál a gyűjteményért felelős Gerenday Ágnes elmondta: ma
harminc vonós hangszer és két fuvola van az állam tulajdonában. A hangszerpark
legdrágább darabja egy Stradivari, ami önmagában kiteszi az egész gyűjtemény
értékének a felét. A többi hangszer ára nagyjából 5 és 25 millió forint között
van.

A hangszereket kezdetben meghatározatlan időre adták kölcsönbe, 2005 óta már
csak öt évre szól a pályázat. 1988 óta nem bővült a gyűjtemény, így hatalmas a
túljelentkezés. Jelenleg három hangszer vár kiosztásra, egy hegedű, egy cselló
és egy fuvola.

Egyébként a leginkább a szocialista múltú államokban találhatunk hasonló állami
finanszírozású gyűjteményeket: például Moszkvában és Szófiában. Nyugaton
szponzorok és mecénások látják el mesterhangszerekkel az arra érdemes
zenészeket. Japán kivétel, ott húsz hangszert birtokol az állam, közülük 18 a Stradivari – írta a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik