Élet-Stílus

Olaszország: a múlt ellenük szól

admin
admin

2008. 04. 28. 13:52

Habár az olasz válogatott Eb-szereplése távolról sem olyan fényes, mint vb-éremsora, az azúrkék csapat kontinentális teljesítménye távolról sem „futottak még” kategória. A 82-es vb-cím után csúnyán leszerepelt a csapat.

Az olaszok az 1964-es Eb-n próbálták ki először magukat, ám nem tudták beverekedni magukat a négycsapatos tornára: a selejtezőkön ugyan a törököket kettős győzelemmel búcsúztatták, a címvédő szovjetekkel nem bírtak. A moszkvai 0-2 után Rómában csak 1-1-re futotta a Squadra Azzurra erejéből.

Az 1966-os vb-blama után Ferruccio Valcareggi, az Atalanta és a Fiorentina korábbi szakvezetője lett a szövetségi kapitány, s az energikus edző hamarosan ütőképes csapatot kovácsolt a szétesett társaságból. A csapat 1967-ben mindössze egy pontot vesztve, 5 győzelemmel és egy döntetlennel abszolválta a 6. Eb-selejtezőcsoportot, majd a bolgárokkal meccselt a negyeddöntőben. Szófiában az olaszoknak némi szerencséje is volt: Kotkov, Dermendjiev és Zsekov találataival, valamint Penev öngóljával a bolgárok 3-1-re vezettek, a 83. percben viszont Prati elfogadhatóvá tette a vereséget (2-3). Nápolyban Prati és Domenghini góljaival 2-0 lett, így Olaszország részt vehetett a saját rendezésű tornán.

Európát is meghódították

A nápolyi San Paolóban az olaszok ugyan továbbra sem tudták legyűrni a szovjeteket (0-0) ám a szerencse – jelesül a továbbjutásról döntő feldobott pénzérme – ezúttal a házigazdák mellé szegődött. A római döntőben a gólszerző Dzsajics vezérelte jugoszlávok rendkívül jó játékkal rukkoltak elő, ám Domenghini a 81. percben egyenlített, s mivel a hosszabbítást akkoriban még nem követték tizenegyesrúgások, a két csapat két nappal később ismét összecsapott az Olimpicóban. Az újrajátszáson a vendéglátók már egyértelműen jobbak voltak, Riva és Anastasi az első játékrészben betalált (2-0), így az olasz csapat két vb-arany után Eb-aranyat szerzett, az első komoly titulust a világháborút követően.

Az Eb-győztesekre épülő csapat az 1970-es mexikói világbajnokságon sem vallott szégyent, bár Valcareggit sokat támadták az általa bevezetett „staffetta” miatt: az atlétikából kölcsönvett kifejezés a kapitány Rivera vagy Mazzola kérdésében hozott salamoni döntését jelképezte. A védekező játék egyik apostolaként ismert edző egész egyszerűen nem volt hajlandó egyszerre játszatni a Milan és az Inter támadócsillagát. Így a két csatár rendszerint egymást a szünetben váltva egy-egy félidőt tölthetett a pályán. A vb-ezüstérmes renoméja és Valcareggi pozíciója is veszélybe került azok után, hogy a csapat címvédőként nem kvalifikálta magát az 1972-es Európa-bajnokságra, és a két évvel későbbi világbajnokságról is a „kertek alatt” kullogott haza annak ellenére, hogy előtte barátságos mérkőzéseken Brazíliát és Angliát (kétszer is) legyőzte.

Mazzola korának egyik legjobb támadójua volt

Mazzola korának egyik legjobb támadója volt

Az Eb-aranyat és vb-ezüstöt szerző kapitány lemondása után Fulvio Bernardini, a Brescia technikai igazgatója lett a kapitány, ám a korábban a Fiorentina (1956) és a Bologna (1964) együttesével is bajnoki címet nyert 70 éves mester nem tudta ráncba szedni a csapatot, amely az 1976-os Eb-ről is lemaradt. Bernardini is lemondott, s helyette a szakma csínját-bínját a legendás Nereo Rocco alatt kitanuló, ám idejekorán a szövetség alkalmazásába álló Enzo Bearzot lett az új kapitány. Bearzot már az argentínai világbajnokságon is a megfelelő mederbe terelte a játékot – az olasz csapat a torna egyik legjobb játékát produkálta -, s az 1980-as Európa-bajnokságon sem vallott szégyent, igaz, ekkor már lényegesen védekezőbb felfogásban küldte pályára csapatát, s bár az azúrkékek gólt sem kapva veretlenül zártak a 2. csoportban, végül több rúgott góljuknak köszönhetően a belgák nyerték meg a csoportot, és a döntőben szereplés jogát. Az olasz válogatott a bronzmeccsen a címvédő csehekkel csapott össze, és 1-1-es végeredmény után büntetőkkel 9-8-ra alulmaradt.

Elbízták magukat Rossiék

Az 1982-es világbajnokságon a csoportmeccseket átszundikáló Bearzot-csapat a folytatásban remek játékkal rukkolt elő és megérdemelten lett világbajnok, ám az aranyat követő eufória az azzurrók Eb-szereplésébe került. A „jóllakott” Olaszország az 5. Eb-selejtezőcsoportban – szégyenszemre – a negyedik helyen végzett Románia, Svédország és Csehszlovákia mögött.

A mexikói világbajnokság a Enzo Bearzot és csapata hattyúdala is volt egyben – 1986 őszén a korábban az U 23-as (1975-76), majd U 21-es (1976-86) csapatot dirigáló Azeglio Vicni lett a szövetségi kapitány. Vicini bátran nyúlt a fiatalokhoz, így alatta mutatkozott be a válogatottban Zenga, Maldini és Donadoni is, sőt, az 1988-as NSZK-ban rendezett Európa-bajnokságon egy drasztikusan megújult olasz válogatott szerepelt – nem is rosszul. Az 1. csoportban a Mancini révén előnybe kerülő olaszok játékban a németek fölé nőttek, ám az angol Hackett játékvezető jóindulatát is bíró házigazdák – a bíró Zenga egyik kirúgásánál közvetlen szabadrúgást ítélt, ebből Brehme egyenlített – megmentettek egy pontot. A spanyolok ellen Vialli szép megmozdulása volt a döntő (1-0), Dánia ellen már egy tartalékosabb csapat nyer 2-0-ra Altobelli és De Agostini találataival. A veretlen olaszok a torna esélyeseivé léptek elő, de a csapat tapasztalatlansága idejekorán kiütközött: az „Eb-mumus” szovjetek ellen elég volt ötpercnyi kihagyás, és elúszott a továbbjutás (a 60. percben Litovcsenko, két perccel később Protaszov vette be Zenga kapuját). Olaszország nem jutott a döntőbe.

A rekorder: Paolo Maldini a 88-as, a 96-os és a 2000-s Eb-n is ott volt (rai.it)

A rekorder: Paolo Maldini a 88-as, a 96-os és a 2000-s Eb-n is ott volt (rai.it)

És Olaszország nem lett finalista az 1990-es világbajnokságon sem, dacára annak, hogy jó csapattal rendelkezett, és Zenga kapuja 517 percig érintetlen maradt. Az Argetína elleni elődöntő 67. percében azonban Caniggia fejessel egyenlített – s a hosszabbítást követő büntetőpárbaj olasz kudarcot rejtett, amit csak kis mértékben csillapított az angolok kontójára megnyert bronzmérkőzés. Vicini peches kapitány volt, és ez a „vb-kudarcot” követő időszakban sem változott. Az Oslóban 2-1-re alulmaradó olaszok a Szovjetunió elleni két 0-0 ellenére csak másodikok lettek a 3. Eb-selejtezőcsoportban, így 1984 után ismét lemaradtak az Európa-bajnokságról, Vicinit pedig a Milan élén sikereket halmozó Arrigo Sacchi váltotta.

„A futball Gorbacsovja” körültekintően bánt Vicini hagyatékával, a játékos-anyagot nem változtatta meg drasztikusan, viszont az általa a Milannál bevált taktikát alkalmazva sikerrel zárta az 1994-es világbajnokságot, igaz, az olaszok a döntőben ismét elbukták a büntető-párbajt, ezúttal a brazilok ellen. Az 1996-os Eb viszont maga volt a vesszőfutás. Az első, Oroszország elleni akadályt kín-keservesen teljesítő válogatott meglepetésre kikapott Csehországtól, s a németek ellen nem tudott nyerni, pedig bő 30 percig emberelőnyben futballozott. Sacchi ment, Cesare Maldini érkezett, de a Bearzot és Vicini esetén bevált választás – korosztályos edzőből szövetségi kapitány – az ex-hátvéd esetén nem működött. A remek játékosokból álló 1998-as keret a negyeddöntő során – ismét tizenegyesekkel – kiesett, míg Maldini elsősorban azzal keltett vitát, hogy ismét életbe léptette a Valcareggi-dilemmát: a Juventus csapatánál egymást váltó Baggiót és Del Pierót a csapattagok kérését is figyelmen kívül hagyva nem merte egymás mellett játszatni, még a franciák elleni létfontosságú negyeddöntőben sem.

Vereség a világbajnoktól

A távozó Maldinit Dino Zoff váltotta a válogatott élén, s az 1982-es világbajnok, ha győzelemmel nem is, de az 1968-at követő legfényesebb éremmel zárta a 2000-es belga-holland rendezésű Európa-bajnokságot. Az olaszok a csoportban maximális pontszámmal zártak (Törökországot Conte góljával és Inzaghi tizenegyesével 2-1-re, Belgiumot Totti és Fiore találataival 2-0-ra, Svédországot Di Biagio és Del Piero góljaival 2-1-re verték). A negyeddöntőben az addig jól teljesítő Románia sem fejtett ki nagyobb ellenállást (2-0, Totti, Inzaghi), a négy között azonban az egy fordulóval korábban Jugoszláviát lehengerlő Hollandia következett. A mérkőzés 34. percében a második figyelmeztetést összeszedő Zambrottát kissé elhamarkodottan zavarta öltözőbe a német Merk játékvezető – aki további két büntetővel kedveskedett a házigazdáknak. Azonban Frank de Boer Toldóba rúgta, Kluivert pedig a kapufára lőtte kísérletét, így 120 perc után is 0-0 állt az eredményjelzőn.

A „lutriban” az olaszok idegei bizonyulnak jobbnak – Toldo Frank de Boer, és Bosvelt lövését is fogta, míg Stam az égbe lőtt, így a heroikusan küzdő Nestáék kerültek a döntőbe. Franciaország ellen azonban megfordult a szerencse: Delvecchio gólja után 1-0-s állásnál Del Piero két ziccert rontott, a másik oldalon Wiltord egyenlített, majd a hosszabbításban Trezeguet gólja jelenti a véget. A torna után az újságírók által támadott Zoff lemondott, így a 61 esztendős Giovanni Trapattoni lett az új kapitány.

Trapattoni karrierje korábban is hullámvasútra emlékeztetett – a Juventus majd az Inter avagy a Benfica élén sikerek, a Bayernnél felemás eredmények, a Fiorentinaés a Stuttgart csapatánál egyértelmű bukás – nem volt ez másképp az olasz csapatnál sem. A 2002-es világbajnokságra esélyesként érkező olaszok a csoportban mutatott rapszodikus teljesítmény után már a tizenhat között elvéreztek a házigazda Dél-Korea és Byron Moreno játékvezető jóvoltából. Bár Trapattoni a 2004-es kontinenstorna előtt fogadkozott, hogy javít csapata támadójátékán, pechjére a szervezésért felelős Tottit a dánok elleni találkozó (0-0) után sportszerűtlenségért eltiltották, s a vezérét vesztett, némileg koncepciótlanul futballozgató gárda a svédek elleni döntetlen (1-1) és a bolgárok elleni drukkos győzelem (2-1) után kiesett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

kiadó (kiadó)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.