Élet-Stílus

Kammerer megtörné a zászlóvivők átkát

Az a sportoló, aki az ötkarikás megnyitón a magyar lobogót vitte, hosszú évtizedek óta nem nyert a versenyen. Kammerer Zoltán nem fél az átoktól.

Kammerer Zoltán bízik abban, hogy a pekingi olimpián megtöri a rossz sorozatot és zászlóvivőként is aranyérmet szerez társával, Kucsera Gáborral. Számára egy újabb siker már a negyedik bajnoki címet jelentené. „Remekül halad a felkészülésünk és nagyon bízom abban, hogy Sydney és Athén után ismét a dobogó legfelső fokára állhatok” – mondta a 2000-es játékok kétszeres és a 2004-es seregszemle egyszeres bajnoka.

Társa, Kucsera Gábor arról beszélt, hogy gőzerővel készülnek a június elején sorra kerülő szegedi Világkupa-viadalra, amely az első válogató lesz számukra az olimpiai csapatba kerüléshez. A jövő hét végén rendezendő első szelektáló versenyen is vízre szállnak, de mivel tavaly, a világbajnokságon már szereztek kvótát, egyesben és párosban nem indulhatnak a három hét múlva sorra kerülő milánói, kvalifikációs Európa-bajnokságon, amelyen így elképzelhető, hogy rajthoz sem állnak.

Kammerer és Kucsera olimpiai aranyéremre hajt (MTI)

Kammerer és Kucsera olimpiai aranyéremre hajt (MTI)

„Számunkra a Világkupa lesz az idény első fontos versenye. Bízunk benne, hogy sikerrel vesszük az olimpiai válogatókat és utána már csak Pekingre koncentrálhatunk” – mondta az eddig még „csak” vb- és Eb-elsőségekkel büszkélkedő Kucsera, majd hozzátette: „Ezer méteren mindenképpen győzni szeretnénk az olimpián, ötszázon pedig a dobogót célozzuk meg.”

A két kajakos abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a márka kizárólagos regionális forgalmazója, a Polar Mobil hétfőn egy-egy Saab 9-3-as gépkocsit adott át a részükre, ezzel is segítve az olimpiai felkészülésüket. Kammerer és Kucsera az esztendő végéig használhatja az 1.9-es turbódízel motorral felszerelt autókat, amelyekben bőven akad hely – akár még a lapátoknak is…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik