Élet-Stílus

Hozta a fiatalokat Bret Easton Ellis

Minden eddigi látogatói rekordot megdöntött a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál: jóval több mint hatvanezer érdeklődő volt kíváncsi a könyves seregszemlére, amely idén új helyszínen, a Millenárison várta az irodalombarátokat. A díszvendég amerikai író pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Az új helyszín, a Millenáris maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, tökéletes körülményeket biztosított a több száz kiállítónak, vendégnek és a háromszáznál is több kísérőrendezvénynek – mondta Zentai Péter László fesztiváligazgató az MTI-nek. – A technikai részletek csiszolására szükség lesz, de a helyszín által adott plusz, tehát a park és a tematikus elrendezést, például a külön gyermekirodalmi szekció létrehozását lehetővé tevő épületek nem teszik kérdésessé, hogy a könyvfesztivál jövőre is a Millenárison nyitja meg kapuit.

A díszvendég, Bret Easton Ellis amerikai író szintén beváltotta a hozzá fűzött reményeket: az eddigi világsztároktól némileg eltérően huszonéves rajongók ezreit csábította a fesztiválra. Az Amerikai Psycho és a Nullánál is kevesebb szerzőjével zajlott programokon fiatal olvasók tömegei vettek részt, dedikálásain pedig hosszan kígyózott a sor.

Bret Easton Ellis volt a díszvendég KÉPGALÉRIA (Fotó: MTI)

Bret Easton Ellis volt a díszvendég KÉPGALÉRIA (Fotó: MTI)


Kínát nem érte atrocitás

A díszvendég ország, Kína egyik magas szintű állami képviselője a rendezvényen jelentette be, hogy támogatási alapot hoznak létre magyar szerzők műveinek fordítására, miután a kínai küldöttség számára kiderült, hogy a magyar kiadók mintegy ötven, kínai szerzőtől származó, vagy Kínáról szóló kötettel jelentkeztek a díszvendég tiszteletére.

Az igazgató a Kína és Tibet közötti feszültségre utalva örömét fejezte ki, hogy az emberek nem a kultúrán kérték számon a politikát, azaz hogy a könyvfesztivált elkerülték az ezzel kapcsolatos atrocitások. Kínát sok ország fesztiválján látnák vendégül szívesen, és Magyarországot nem a szép meghívólevél miatt választották, hanem egyebek mellett azért, mert a kulturális infrastruktúrát messzemenően példásnak tartják – vélekedett a fesztiváligazgató.

A könyvfesztiválon évek óta jelenlévő Románia hivatalosan is bejelentkezett díszvendégnek, amit magas színvonalú, rohamosan fejlődő kortárs irodalma is indokol. Díszvendég országnak azonban India és a skandináv országok is jelentkeztek már.

Ellis nagydíjat kapott

A könyvfesztivál keretében csütörtöktől vasárnapig csaknem félezer magyar és külföldi könyvkiadó, valamint több száz magyar és külföldi alkotó várta az irodalomkedvelőket, akik mintegy ötvenezer kiadvány közül válogathattak.

A seregszemle díszvendége, Bret Easton Ellis a rendezvény nyitónapján vette át a Budapest Nagydíjat, míg a díszvendég ország, Kína egy száz négyzetméteres standon várta a távol-keleti irodalom iránt érdeklődőket.

A több mint háromszáz kísérőrendezvény között dedikálások, felolvasások, színpadi beszélgetések és szakmai tanácskozások kaptak helyet. A zárónapon átadták az Év Gyermekkönyve, az Év Kiadója és az Év Kereskedője díjakat, és külön programon köszöntötték a kerek születésnapjukat ünneplő magyar írókat, költőket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik