Élet-Stílus

Még beindulhat Etyekwood

Üresen áll az etyeki Korda Stúdió, részben azért, mert az EU tiltakozása miatt az idén már nem jár a 2005-től nyújtott filmes adókedvezmény. Andy Vajna szerint azonban még így is megéri itt forgatni.

Üzleti titokként kezeli az etyeki Korda Stúdió, hogy milyen megállapodásokat kötöttek új filmek forgatásáról. Ugyanakkor több forrásból megerősítették: a 2007 nyarán-őszén forgatott, 72 millió dolláros költségvetésű Hellboy (Pokolfajzat) 2 című – kísérletinek tekintett – film forgatása óta nincs érdemi megrendelésük. Ezt nem cáfolja Andrew G. Vajna producer, a stúdió társtulajdonosa, az Intercom Zrt. elnöke sem. Így a 150 millió euróból (közel 38 milliárd forintból) épülő komplexum frissen megépült öt stúdiójának kapacitásai még kihasználatlanok. A hatodik stúdió, az 5900 négyzetméteres, 20 méteres belmagasságú, hajók elsüllyesztésére is alkalmas nagymedencével rendelkező óriási „hangár” építését pedig egyelőre nem folytatják, amíg megrendelők nem érkeznek, illetve a filmtörvény kedvezményének ügye nem oldódik meg.

Az etyeki építkezés tavaly nyáron. Mára öt stúdió elkészült , de a hatodikkal kivárnak.

Az etyeki építkezés tavaly nyáron. Mára öt stúdió elkészült , de a hatodikkal kivárnak. (Fotó: MTI)

Várható új filmforgatásokról, az éppen folyamatban lévő üzleti tárgyalások részleteiről Krisán László, a Korda Stúdió vezérigazgatója nem kívánt nyilatkozni. Elismerte viszont, hogy a filmipar helyzete nehéz. Állítása szerint főképp a filmtörvény 20 százalékos kedvezményének bizonytalanná válása okolható azért, hogy egyelőre nem jelenthetik be új szuperprodukció érkezését Etyekre. Hozzáteszi: az amerikai filmpiacon is gondok mutatkoznak, a forgatókönyvírók négy hónapig tartó sztrájkja miatt világszerte elmaradtak a Hollywoodból érkező megkeresések. Több szakmabeli szerint azonban a Korda Stúdiónak erősebb marketingre is szüksége lenne. Ezt ismerhette fel a tulajdonos Demján Sándor, amikor pár hónapja a stúdió elnökének Simonyi András volt amerikai magyar nagykövetet nevezte ki, aki (Andy Vajnával együtt) azóta több lehetséges filmprodukció Magyarországra hozásáról is tárgyalt

A Terminátor ugrott

A legnagyobb „pofon” a Korda Stúdió menedzsereinek mindenesetre az lehetett, amikor kiderült: a korábban évekig Vajna nevéhez (is) köthető Terminátor sorozat negyedik részének forgatása nem nálunk, hanem az egyesült államokbeli Új-Mexikóban lesz, ahol 25 százalékos adókedvezménnyel támogatják a forgatást, így az erre szánt 180 millió dollár (mintegy 30 milliárd forint) nagy részét ott költi el a stáb. Ilyen kedvezményt jelenleg a magyar állam nem tud kínálni, miután az idén már csupán a 2007. december 31-éig regisztrált alkotások kérhetnek adó-visszatérítést. Ezt azért kellett kivenni a törvényből, mert ellentétes volt az uniós szabályozással. A magyar kormány arról tárgyal Brüsszelben, milyen feltételekkel kerülhetne vissza a kedvezmény (a huzavonáról lásd külön anyagunkat).

Még beindulhat Etyekwood 2

Jelenleg a végső tárgyalások folynak, és nagy valószínűséggel – német, angol vagy máltai példára – viszonylag könnyen teljesíthető feltételekkel (szaknyelven: megengedőbb kulturális teszttel) lesz igényelhető az állami filmtámogatás. Az említett országokban nem csak a kis költségvetésű művészfilmeknek jár direkt támogatás, hanem az összes filmnek megmarad az indirekt adókedvezmény. Azaz a legtöbb drága film – akár amerikai szuperprodukció is – újra kaphat majd ilyet.

Brüsszel azt szabja feltételül, hogy csempésszenek némi kulturális, európai tartalmat a filmbe. Egy szakmabeli példája szerint: Németországban elegendő, ha az alpesi legelőkön pár másodpercre feltűnik néhány tehén, ez ugyanis már érdemessé teheti a filmalkotást a támogatásra.

A tengerentúl is befagyott a filmpiac

Itthon az egyik legfontosabb érv az, hogy a kedvezmények révén a 2004-es 6,5 milliárd forintról 2007-re 57,4 milliárd forintos, önálló iparággá nőtte ki magát a filmgyártás (lásd a grafikont a 48. oldalon). Ez pedig azt jelenti, hogy az itt elköltött forintok adótartalma, valamint a beruházás, a munkahelyteremtés és a turisztikai hatások révén a büdzsének bőven megtérül a szóban forgó kedvezmény. (A 2007-es összegből a Nemzeti Filmiroda statisztikái szerint 17,7 milliárd forint volt a bérmunka, és 17 milliárd a koprodukcióban készülő filmek költségvetése. Ez 10–15-szöröse a 2004-es adatoknak.)

Napjainkban azonban a támogatás ügye talán nem is a legfontosabb probléma a nagy produkciók számára. Tolmár Tamás, a Mafilm Zrt. vezérigazgatója szerint az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja miatt szinte befagyott a tengerentúli filmpiac, ráadásul most az ottani színészek fenyegetőznek munkabeszüntetéssel a munkakörülményeik javítása érdekében. Ilyen helyzetben elképzelhető: a következő hónapokban is nagyon nehéz lesz amerikai filmeseket arra bírni, hogy nálunk dolgozzanak. Egyébiránt az Egyesült Államokon belül nem csak Új-Mexikóban, de Arizonában és Texasban is lehetőség van adó-visszatérítésre.

Csak az adókedvezménnyel lehet vonzó Magyarország

Szombati András, a filmkedvezmények közvetítésével foglalkozó Concorde Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezetője szerint a filmek forgatási helyszínének Magyarországra helyezésével 30–35 százalékot lehet megtakarítani egy amerikai helyszínhez képest, amennyiben az adókedvezményt is számításba veszi a stáb. Ezt a költségelőnyt teszi minimálissá az amerikai szövetségi államokban kínált támogatás és a gyenge dollár.

Így nem is igazán lehet érdemben tárgyalni nagyobb filmes produkciókkal, hiszen ezeknél az erőforrások és a dolgozók utaztatása nem csak kényelmetlen, de drága is, különösen Amerikából. Ennek fényében érthetők a Korda Stúdió problémái. Addig ugyanis nem érdemes a nagy hollywoodi stúdióknál kilincselni, ameddig nem lehet biztosra beígérni a 20 százalékos támogatást. Az év első hónapjai így kiestek, csak a kedvező döntés megszületését követően kezdődhet el az igazi értékesítési munka, méghozzá egy nem túl rózsás iparági helyzetben.

Nem szálltam ki (interjú)

A magyarországi munkaerő-költségek
kellően alacsonyak ahhoz, hogy adókedvezmény nélkül is megérje itt
forgatni – állítja Andy Vajna producer.

Fotó: Sárosi Zoltán

Fotó: Sárosi Zoltán

– Úgy hírlik a szakmában,
hogy visszavonult az etyeki Korda Stúdió tulajdonosai közül, sőt már
sem a marketingben, sem az értékesítésben nem támogatja a projektet.
Igaz ez?

– Nem tudom, honnan hallotta ezeket a híreket, mert
ennek éppen az ellenkezője igaz. Egyáltalán nem szálltam ki a Korda
Stúdióból.

Ezek szerint Ön és a decemberben a stúdió elnökévé kinevezett Simonyi András együtt dolgoznak?


Így van, teljes erőbedobással dolgozunk. Közösen tárgyalunk jelenleg is
legalább 4-5 érdeklődővel arról, hogy Magyarországon, a Korda Stúdióban
forgassanak újabb filmeket. Konkrét eredményről egyelőre nem tudok
beszámolni, de az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja után jobbak az
esélyeink új produkciók idecsábítására.

Valóban? A sokáig Ön
által jegyzett Terminátor 4 szuperprodukcióhoz nem Magyarországot,
hanem Új-Mexikó államot választották a gyártás helyszínéül. Miért nem
sikerült Etyeknek ezt a kézenfekvő üzletet megszereznie?


Nézze, én másfél évvel ezelőtt értékesítettem a Terminátor negyedik
részének rám eső jogait. Ennek ellenére a rendezőt vendégül láttuk
Magyarországon. McG úrra (Joseph „McG”, azaz McGinty Nichol rendező és
producer – a szerk.) jó benyomást tett az etyeki stúdió, és előzetesen
biztosított engem arról, hogy nagy esélye van a magyarországi
forgatásnak. Végül mégis Új-Mexikót választotta.

Az ott ajánlott 25 százalékos adókedvezmény miatt?


Nem. Elsősorban az arizonai sivatag látványa volt a döntő. Ezt
Magyarországon nem tudtuk felkínálni… A magyar adókedvezmény
bizonytalanná válása nem jó a szakmának, de azt gondolom, e nélkül is
annyival alacsonyabbak az itteni munkaerőköltségek, hogy megéri itt
forgatni. Úgy látom, hogy más tagállamoknál szigorúbb szabályozásra
Magyarországon sem kell számítani.

– A Korda Stúdióban viszont leálltak a beruházások, nem?


Ez csak részben igaz, mert öt stúdióépületben már ma is elkezdődhetne
bármely forgatás. Igaz, a hatodik, a legnagyobb, belső medencével is
bíró épület munkái addig szünetelnek, amíg az adókedvezményről
egyértelmű döntés nem születik, illetve konkrét üzletet nem tudunk
kötni annak kihasználásáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik