Élet-Stílus

Egyenlített a Vasas a pólódöntőben

Komjádi uszodában nyert, ezzel a második meccsen egyenlített a Vasas az Eger ellen a férfi vízilabda-bajnokság három győzelemig tartó rájátszásos döntőjében.

Az egri, hosszabbításos, és végül egygólos hazai sikert hozó nyitótalálkozó után a Komjádi uszodában a Vasas szemmel láthatóan harciasabban kezdett, s erőfeszítését hamar siker koronázta: emberelőnyt kiharcolva Steinmetz Ádám vette be olimpiai bajnok társa, Szécsi Zoltán kapuját (1-0).

Ezután viszont percekig semmi érdemi nem történt, leszámítva az első fórját szintén kihasználó vendégek egyenlítését nem sokkal az első szünet előtt: Biros Péter hosszan kivárva zúdított a vasasos kézerdő fölött Nagy Viktor hálójába (1-1). Varga Dénes azonban ügyes szökevényként faképnél hagyta őrzőjét, majd tiszta helyzetben közelről nem hibázott (2-1).

Biros egalizált megint (büntetőből volt eredményes), majd hazai fórnál Heinrich Dávid labdája némi védői közreműködéssel lelt utat a hálóba, Kiss Csaba hasonló szituációból elengedett balkezes lökete azonban ugyancsak célt ért (3-3).

A Vasas elsüllyesztette az Egert (MTI)

A Vasas elsüllyesztette az Egert (MTI)

A sajátos adok-kapok jegyében a hazaiak oldalán az ifjabbik Varga büntetőből büntetett, majd Hegedüs Gábor előnyből zárkóztatta vissza csapatát (4-4). Az idősebbik Varga-testvér, Dániel sem akart lemaradni öccse mögött: egy gyors megúszás végén lőtt a jobb felsőbe (5-4), így a Vasasnál volt az előny a nagyszünetben.

A hat az öt elleni felállásban előbb a piros-kék együttes volt eredményes, Kovács Róbert bombázott remekül, de a kétgólos különbség röpke ideig tartott, mert Varga II. Zsolt szintén fórban pompásan és pontosan pattintott (6-5). Válaszul Varga Dénes ötméterest rontott, viszont az Eger is kihagyott, és jött egy nagy Vasas-sorozat: az idősebbik Varga Szécsi karja alatt megtalálta a rést, Steinmetz Barna jókor és jól ejtett, öccse, Ádám pedig szemfülesen egy kapufa után az égből aláhulló labdát Szécsi fölött paskolta be az Eger kapujába (9-5).

A zárónegyedre alábbhagyott a lendület mindkét oldalon, az Eger mintha feladta, a Vasas pedig mintha nem erőltette volna a támadójátékot, így aztán váratlannak mondható módon lőtt nagy gólt Kiss, majd a hevesiek kanadai válogatottja, Aaron Feltham (9-7). Mielőtt azonban vérszemet kaphatott volna az Eger, emberelőnyből Tóth Márton betalált (10-7), majd Varga Dénes szólógólja tett pontot a meccs végére (11-7), és ezzel kiegyenlített a Vasas. Folytatás hétfőn Egerben.

Ob I, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés:
TEVA-VasasPlaket – Brendon-UPC-ZF-Eger 11-7
Gólok: Varga Dénes 3, Varga Dániel, Steinmetz Á. 2-2, Heinrich, Kovács, Steinmetz B., Tóth 1-1, illetve Biros, Kiss Cs. 2-2, Hegedüs, Varga II. Zs., Feltham 1-1
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik