Élet-Stílus

Rekordméretű volt a kritikus tömeg

Minden eddiginél többen vettek részt a vasárnapi kerékpáros felvonuláson – mondta el Kürti Gábor szervező a távirati irodának. Úgy tippelt körülbelül 80 ezren jöttek el.

A felvonulók fél ötkor indultak el a Deák térről, köztük mindenféle kerékpárossal, a profiktól a hétvégi biciklistáig, az unokától a nagymamáig. A legtöbben kerékpárral vettek részt a demonstráción, de többen érkeztek görkorcsolyával, monociklivel (egykerekű – de nem kerékvesztett – “biciklivel”), rollerrel, triciklivel és tandemmel is. Olvassa el a FigyelőNet olvasójának beszámolóját az eseményről!

A Critical Mass Budapest egy alkalmi kerékpáros felvonulásnak indult 2004-ben, azóta egyre népszerűbbé vált és évente kétszer rendezik meg, alkalmanként több tízezer résztvevővel. Most vasárnap Hollandia budapesti nagykövete Ronald Alexander Mollinger indította el a demonstráció kezdetét jelző kerékpáremeléssel a Critical Mass (Kritikus tömeg) nevű, a civil szervezetek – köztük a Levegő Munkacsoport – hagyományos kerékpáros felvonulását a Deák térről vasárnap délután. A szervezők azért kérték fel őt a menet indítására, mert személye kitűnően kifejezi milyen jövőt képzelnek a magyar fővárosnak.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Hollandia egész Európában élenjáró módon, már évtizedekkel ezelőtt biztosította a kerékpározás biztonságos feltételeit. A napi közlekedésben hétköznapinak számít a biciklik 20 százalék feletti aránya, de egyes városokban az 50 százalékot is eléri. Budapest lakói csak néhány éve kezdték el a felzárkózást, de az ütem gyors. Európában egyedülálló módon, évente duplázódik a kerékpárosok száma a fővárosban.

A felvonulás résztvevői a Föld Napja alkalmából a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért, a várost érő forgalmi terhelés és levegőszennyezés csökkentéséért demonstráltak. A szervezők szeretnék, ha Budapesten is széles körben elterjedne a kerékpározás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik