Ismerte korábbról Márai Sándornak ezt a regényét, vagy találkozott az író más munkájával?
Hogyne, ismertem Márait. Ehhez az írásához pedig volt szerencsém már a forgatás előtt, ugyanis egy hangoskönyvben elmondtam. Én akkor szerettem bele igazán ebbe a történetbe, amikor a hangoskönyvben felolvashattam.
Ennek a tolmácsolásnak köszönhető, hogy a film rendezője, Sipos József felkérte a főszerepre: mi volna, ha eljátszaná filmen is?
(mosolyog) Ezt tőle kellene megkérdeznie. Látja, erről nem is beszéltünk sosem… De tudom, hogy természetesen tudott róla. Ennek ellenére nem én voltam az egyetlen lehetséges vagy potenciális választott a történet főhősnőjének szerepére. Végső soron én is casting által kaptam meg ezt a lehetőséget. Igaz, azon nagyon hamar eldőlt, hogy én fogom játszani Esztert.
Nagy-Kálózy Eszter (fotó: MTI)
Milyen nő Eszter? Ha röviden jellemeznie kellene, mit mondana róla?
Belső értékeit tekintve, de akár külső megjelenésében egyaránt sokfajta lehet. Egy a lényeges benne: a morális tartása. Úgy gondolom, azt a gondolatot kell megérteni, hogy az a fajta erkölcsiség, ami Eszterben létezik, egy veleszületett hihetetlen erő. Ami egyben tulajdonképpen a gátja annak, hogy megtegye azt a fontos lépést, amit az élet Lajos személyében (a filmben Cserhalmi György játssza – a szerk.) felkínált neki – és ő ezt nem tudja meglépni.
Személyes nagy bánatom – biztos vagyok benne: nemcsak az enyém –, hogy viszonylag ritkán látjuk mozifilmben, ha jól emlékszem, legutoljára talán Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég című alkotásában. Jól emlékszem?
Fú (nevet), nagyon nem tartom így számon…
Mozijátékfilmekre gondolok.
Legutóbb Erdőss Pál Budakeszi srácok című filmjében játszottam egy kisebb szerepet.
Tényleg! A relatíve kevés filmszerep annak tulajdonítható, hogy – jó értelemben véve – válogatós a felkínált lehetőségeket illetően, vagy hogy ritkábban szólítják meg?
Azt hiszem, hogy az utóbbi: ritkábban. Nyilvánvalóan ez a korból, a változó korból is adódik, azt gondolom, ritka az olyan történet vagy téma, ami egy változó korú nőre szabott. Persze az is előfordulhat, hogy csak engem nem találnak meg a történetek. Nem tudom. Igazándiból számomra szintén talány. Pedig nagyon szeretek forgatni, és hiányzik, de mondom, lehetséges, hogy manapság csak másfajta történetek indulnak, amikben nekem nincsen éppen szerep.
Ezek szerint, ha felkérnék, elég sok mindent eljátszana egy filmben? Nincsenek különösebb megkötései?
Természetesen nincsenek.
Jó, hogy említette a hangoskönyvet. Nem gondolt arra, hogy a hangját, a színészetét, a tehetségét, teszem azt reklámokban kamatoztatja, szappanoperákban, sitcomokban értékesíti?
Nem. Köldökzsinórral kötődöm a munkámhoz, ami annyira felszabadít, és annyira gyógyszerként hat rám (nevet), és olyan súllyal határozza meg az én életemet, hogy azt gondolom: nem. Annyira szeretek dolgozni, és annyira szeretem a munkámat, és annyira szeretem azt, amit a színészet jelent – ami által megismerhetek másfajta művészeteket, például irodalmat, ugyebár (nevet), képzőművészetet és minden mást is –, hogy engem csak ez érdekel. Minden más, ami ehhez körítésként járul, kevéssé érdekel.
Netalántán a munka után is, kikapcsolódásként színházba meg moziba jár?
Nagyon sokáig ezeket a „kiruccanásokat” nem engedhettem meg magamnak, mert olyan értékesek voltak azok az esték, amiket a gyermekeimmel töltöttem (férjével, a színész-rendező Rudolf Péterrel közös felnőtt- és kamaszkorú gyermekeik: Flóra, Olivér és Szonja – a szerk.), hogy eszembe nem jutott, hogy elmenjek, most pedig mutatkozik egyfajta hiányérzet, miszerint egyszerűen sok mindenből kimaradtam, nagyon sok mindent nem láttam. Most már akkorák a gyerekeink, hogy akár velük, akár nélkülük, de időt szakíthatok minderre, és nekem felüdülés, amikor elmegyünk egy színházba, és látunk egy jó előadást.
A gyerekei megnézik az Eszter hagyatékát? Megnézik a filmjeit?
Biztosan.
Számít önnek a véleményük?
Persze, nagyon. Nagyon. S bár nem hordtam be őket naponta a színházba, azért nyilván mégiscsak ebben a „szakmai” közegben nőttek fel, másrészt ettől függetlenül mind a hármuknak közük van a művészetekhez, és igen pontosan meg tudják fogalmazni, hogy mi miért tetszik, vagy mi miért nem tetszett nekik. Számomra nagyon fontos, amit mondanak, mert még bennük él az a gyermeki tisztaság, amivel egy műhöz hozzáállnak, amivel leülnek megnézni egy mozit vagy egy színházi előadást.
