Élet-Stílus

Olimpia: nem kérnek a kínai rendőrökből Canberrában

Az ausztrál hatóságok nem engedik, hogy az olimpiai lángot világ körüli útján kísérő kínaiak biztosítsák a fáklyavivők váltófutásának jövő heti, canberrai szakaszát. Továbbá kilátásba helyezték, hogy őrizetbe veszik azokat a kínai rendőröket, akik erőszakkal próbálnak fellépni a tüntetőkkel szemben.

Ted Quinlan, a láng útjának canberrai szakaszáért felelős testület elnöke azt közölte, hogy a fáklya biztonságáért kizárólag a helyi hatóságok fognak felelni április 24-én.

Kilátásba helyezte, hogy őrizetbe veszik azokat a kínai rendőröket, akik erőszakkal próbálnak fellépni az esetleges tüntetőkkel szemben. Az olimpiai lángot eddigi útján kék-fehér melegítős „biztonsági őrök”, a kínai rendőrség kommandósai kísérték, akiket heves bírálat ért a párizsi és a londoni váltófutás során tanúsított kemény fellépésükért.

Robert McClelland főügyész is leszögezte, hogy az olimpiai láng védelmét egyedül az ausztrál rendőrség fogja ellátni, és a kínai kollégáknak csak annyi szerepük lesz, hogy újra meggyújthatják a fáklyát, ha esetleg a tüntetőknek sikerülne eloltani.

Canberrában pihenhetnek a kínai biztonságiak (beijing2008.cn)

Canberrában a helyi rendőrök őrzik majd a lángot (beijing2008.cn)

Tekintettel az olimpiai láng incidensekkel terhelt útjára Londonban, Párizsban és San Franciscóban, az ausztrál hatóságok lerövidítették a canberrai váltófutás útvonalát, és szélesebb jogkörrel ruházták fel a rendőrséget erre a napra.

Egy kínai diákszervezet internetes honlapja szerint legalább tízezer kínait várnak Canberrába a jövő csütörtöki eseményre, hogy megvédjék az olimpiai lángot a Tibet-párti, illetve a Falunkung szektával szimpatizáló demonstrálóktól.

Az olimpiai láng tegnap megérkezett világ körüli turnéjának tizedik államosára, Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik