Élet-Stílus

Kuranyi mesternégyessel segítette ki a Schalkét

Kiütéses győzelemmel mutatkozott be a Schalke új edzőpárosa, Youri Mulder és Mike Büskens, lévén a gelsenkircheniek 5-0-ra verték a Cottbust a Bundesliga 29., hétközi fordulójában. A Bayernt üldöző Werder Bremen idegenben nyert.

A Schalke 5-0-s, kiütéses győzelemmel feledtette a hétvégi, Werder Bremen elleni csúfos botlását (1-5), amely után Mirko Slomka trénernek mennie kelllet, és helyette Youri Mulder és Mike Büskens ült le a csapat kispadjára. A gelsenkircheni klub két egykori játékosának bemutatkozása remekül sikerült, a kedd este négy gólig jutó Kevin Kuranyi vezetésével ugyanis a „királykékek” igazi show-t varázsoltak a Veltins-Aréna gyepére.

Az ötből az első Schalke-gólt Vragel da Silva, a vendégek középpályása szerezte a 31. percben. Marcelo Bordon nagy helyzetben rosszul találta el fejjel a labdát, honfitársa, a szintén brazil Da Silva azonban kézséggel kisegítette, közelről a saját kapuját vette be. Ezután már csak Kuranyi neve került fel az eredményjelzőre. A 26 éves csatár a szünetig kétszer volt eredményes, előbb Fabian Ernst beadása után lőtt néhány lépésről a hálóba, majd egy ritmusváltással bolondot csinált a védelemből, és 16 méterről a bal felső sarokba bombázott.

Kevin Kuranyinak kijár az ünneplés (AP)

Kevin Kuranyinak kijár az ünneplés (AP)

Schalke és Kurányi a második félidőben is lendületben maradt. Az 59. percben Ernst ugratta ki a leshatárról kilépő csatártársat, aki 10 méterről higgadtan gurított a bal alsó sarokba, megszerezve harmadik gólját. A hajrában aztán negyedszer is betalált, Rafinha beadása után fejelt a hálóba. Tegyük hozzá: a cottbusi kapus rossz ütemben mozdult ki, a labdát nem is tudta kiütni, ehelyett Kuranyi arcát találta el.

A szezonban 14 gólnál járó válogatott támadó némi ápolás után visszatért a pályára, igaz, a hajrában lecserélték. „Boldog vagyok, hogy négyszer találtam be, de ez csapatjáték. Ha a többieknek nem megy ilyen jól a futball, aligha szerezhettem volna ennyi gólt” – mondta a lefújás után szerényen Kuranyi.

A 29. forduló keddi játéknapján pályára lépő csapatok közül egyébként csak a Schalke tudott nyerni hazai pályán. A VfL Bochum és a Bayernt – tisztes távolból – üldöző Werder Bremen idegenben győzött, a VfL Wolfsburg, illetve a Rostock otthonából hozta el a pontokat.

A brémaiak Torsten Frings pazarul eltalált lövésével szerezték meg a vezetést, a hajrában ugyan egyenlített a Rostock, ám a 82. percben Ivan Klasnic is betalált – a horvát labdarúgó Naldo elrontott büntetője után kipattant labdát vágta a hálóba.

Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Hamburggal (a magyar légiós a 69. percben lépett pályára), a fővárosiak ezzel immáron hét mérkőzés óta nyeretlenek a német bajnokságban.

Matthäus: a Bayern miatt nem kapok munkát

Lothar Matthäus, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya úgy véli, a Bayernhez való kötödése miatt nem kap munkát Németországban. „A nevemet a müncheni klubbal kötik össze. Mivel a Bayernt a saját szurkolóin kívül mindenki gyűlöli, a klubvezetők a müncheni múltam miatt nem akarnak alkalmazni, ezért nekem sokkal nehezebb egy német csapathoz szerződni, mint másnak.” Matthäus 15 évig játszott a bajor klubban. A 48 éves szakember a következő szezontól az izraeli Maccabi Netanya edzője lesz. (MTI)


Bundesliga, 29. forduló:

Schalke 04-Energie Cottbus 5-0 (3-0)
Gól: Da Silva (31., öngól), Kuranyi (37., 41., 59., 80.)

Hertha BSC-Hamburger SV 0-0

Hansa Rostock-Werder Bremen 1-2 (0-0)
Gól: Hähnge (75.), illetve Frings (57.), Klasnic (82.)

VfL Wolfsburg-VfL Bochum 0-1 (0-0)
Gól: Sestak (88.)

Szerdai program:
VfB Stuttgart-1. FC Nürnberg, 20:00
MSV Duisburg-Karlsruher SC, 20:00
Borussia Dortmund-Hannover 96, 20:00
Arminia Bielefeld-Bayer Leverkusen, 20:00
Eintracht Frankfurt-Bayern München, 20:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik