Élet-Stílus

Edzőváltás a Fradinál: Csank helyett Davison

Csank János távozik az NB II Keleti csoportjában szereplő, a feljutást érő első helytől mind jobban távolódó Ferencváros kispadjáról. A helyét az év elejétől szakmai menedzserként dolgozó angol Bobby Davison veszi át.

Az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatótanácsa a tulajdonosokat képviselő Terry Robinsonnal és Rieb György elnökkel konzultálva Csank János helyére az év elejétől a klubnál szakmai menedzserként dolgozó angol Bobby Davisont nevezte ki az NB II Keleti csoportjában szereplő csapat vezetőedzőjének – írta az MTI.. Davison mellett Csank segítője, Csató Sándor dolgozik pályaedzőként, míg a menesztett edző júliusig szóló szerződése lejártáig tanácsadóként segíti a szakmai munkát. „Rutinos edzőként tudtam, hogy mindez bekövetkezhet. A vezetőink megfontolt döntését a csapat jelenlegi helyzetében én is elfogadom” – nyilatkozta kirúgását követően Csank János.

„Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen híres klub edzője lehetek. Szeretném sikeressé tenni a csapatot, amelyhez a játékosoknak legalább olyan odaadóknak kell lenniük a klub iránt, mint a szurkolóinknak. Minden játékosnak a végsőkig kell küzdenie. Hangsúlyozom, senkinek sem biztos a helye, a futballistáknak minden héten meg kell küzdeniük azért, hogy a kezdőcsapat tagjai legyenek” – így Davison, aki korábban a Sheffield United, a Leeds és a Derby játékosa is volt.

Számított rá (MTI)

Számított rá (MTI)

Az új vezetőedző a fenti nyilatkozatot követően a legközelebb a szombati bajnoki mérkőzés utáni sajtótájékoztatón áll az újságírók rendelkezésére, míg a labdarúgókra vonatkozóan határozatlan időre nyilatkozatstopot léptet életbe az FTC Zrt.

Csank János júliusban a Diósgyőrtől került a Fradihoz – amellyel 2001-ben bajnoki címet szerzett az élvonalban – és a vezetőkkel, a játékosokkal együtt a feljutást tűzte ki célul.

„Minden osztályban nehéz bajnokságot nyerni (…), de az kell mondanom, ha a Bundesliga II-ben indulnánk, akkor is a feljutás lenne a célunk” – nyilatkozta a kinevezésekor. Bár nagy bravúrral és még nagyobb szerencsével a csapat még NB I-es lehet, leszögezhető, Csank ezúttal nem járt sikerrel az Üllői úton. A várt eredmények ugyanis elmaradtak, ráadásul a csapat játéka is elkeserítő a Fradi-szurkolóknak, akik közül többen már korábban útilaput kötöttek volna a mesteredző talpára. A „Csank, takarodj…!” rigmus az utóbbi időben már rendszeres volt egy-egy FTC-mérkőzés alkalmával, legutóbb pedig azt üzenték a drukkerek az Üllői úton, hogy „Ez kevés. Viszlát!”.

Csank második regnálása alatt a Ferencváros 12 győzelem mellett hét döntetlent és három vereséget számol az NB II-ben: Kecskeméten nagy pofont kapott (4-0), a Szolnok pedig oda-vissza 2-1-re verte. A zöld-fehérek nyolc meccsel a bajnokság vége előtt nyolcpontos hátrányban vannak az éllovas Kecskeméttel szemben. A gárda ráadásul az utóbbi három bajnokiján mindössze két pontot szerzett. A balul sikerült mérkőzések után Csank rendre a balszerencsére panaszkodott, kívülről úgy tűnt, már ő is elveszítette a hitét, önbizalmát…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik