Élet-Stílus

Megnyílt az első automata étterem

A németországi Nurembergben nyílt Baggers étteremben garantáltan a lehető legmodernebb – ha nem is a legromantikusabb - módon költhetjük el ebédünket, vacsoránkat. Az idősebbeknek azonban nem árt magukkal vinniük egy fiatal, a számítógéphez értő családtagot.

Az étterem leginkább egy hosszú, az étkezőn keresztül-kasul cikázó hullámvasút-pályát idéz. A sín a konyhából indul, felfut egész a tetőig, bejárja az asztalokat, így jut el a rendelt étel egy pici kerekes fazékban a vendéghez.

Szuperszonikus kolbászok, nagysebességű palacsinták és borospalackok repülnek alá a fogyasztók asztalához a gravitációnak köszönhetően. Az ebéd inkább emlékeztet olimpiai bobra, mint sült kolbászra. Legalábbis az éttermet tesztelő BBC újságírója szerint.

Pincérekre a rendelés felvételéhez sincs szükség, hiszen a vendégek érintőképernyős felületen böngészhetik a menüt, és választhatják ki a kívánt fogást. S amíg az elkészül, levelezhetnek is a számítógépen – bár valószínűleg nem ez a legnagyobb vonzerő azok számára, akik a hagyományos felszolgálást kedvelik.

Kerekes fogások

Mivel – egyelőre – az automata szakácsot nem sikerült feltalálni, itt is ember főz, méghozzá friss alapanyagokból. Az elkészült ételt egy kis, kerekes fazékba teszik, és egy „megcímzett” cetlit ragasztanak rá. Majd ráteszik a sínre, és leküldik a lejtőn a megfelelő asztalhoz. Mennyei manna német módra.

Az ötletgazda Michael Mack helyi üzletember. Mint mondja, egy, az eddigieknél hatékonyabb és kényelmesebb étteremrendszer volt az álma.

Csövek, levesek, legördölő menük

Csövek, levesek, legördölő menük

A pincérek technikai eszközökkel való helyettesítése nemcsak a vendégeket szórakoztatja, de az étterem pénzt is takaríthat meg. „Megspórolhatjuk a munkabérek jó részét” – magyarázza a szóvivő „ugyanis nincs szükség pincérekre, akik fel-alá rohangálnak az asztalok és a konyha között.”

A személyzet azért nem tűnt el nyomtalanul az étteremből. Néhányan mindig rendelkezésre állnak, hogy segítsenek az olykor meglehetősen zavart vendégeknek eligazodni a technológiában.

Úgy tűnik, a kuncsaftoknak nem veszi el az étvágyát az automata kiszolgálás. „Ez az evés másfajta művészete. Tetszik!” – lelkesedik egy férfi. „A számítógép ismeretének fontossága miatt ez a rendszer sokkal inkább való fiataloknak, mint időseknek” – mutat rá egy nő.

A BBC riportere szerint az étel pár perc alatt elkészül, ráadásul finom. Az már csak hab a tortán, hogy számunkra is gazdaságos – hiszen pincér híján kinek adnánk borravalót?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik