Élet-Stílus

A Loki nyerte a rangadót, botlott a Fradi

admin
admin

2008. 04. 05. 20:48

A címvédő Debrecen hazai pályán legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó Soproni Liga 22. fordulójának rangadóján. A Fradi újra botlott az NB II-ben, otthonában csak 2-2-es döntetlenre volt képes az Orosháza ellen.

A Budapest Honvéd debreceni vereségével lemondhat a bajnoki címről, hiszen jelenleg 10 pont a hátránya az éllovas MTK-val szemben, ugyanakkor a győztes Debrecen is tisztes távolságból üldözi a kék-fehéket (a címvédő hat ponttal van leszakadva).

A forduló rangadójának kikiáltott mérkőzésen a hazai pályán játszó Loki egy védelmi hibát már a 10. percben megszerezte a vezetést, Kerekes 12 méterről lőtt a jobb alsó sarokba.

A folytatásban a Debrecen uralta a találkozót, de a vendégek előtt is adódtak helyzetek. Dobos és Hercegfalvi lövését Polekszics bravúrral védte, míg átellenben Leandro veszélyeztetett, a szögletzászló mellől csavarta kapura a labdát, de a kispesti portás a felléc segítségével hárított.

Sándor Tamásék nem szárnyaltak, de nyertek (MTI)

Sándor Tamásék nem szárnyaltak, de nyertek (MTI)

A második félidő nem volt valami izgalmas: a Honvéd erőtlen támadásait könnyedén szűrték meg a debreceniek, de igazából egyik kapu sem forgott különösebb veszélyben, már csak azért sem, mert nagyon pontatlanul céloztak játékosok.

„Többre vagyunk képesek, ám most csak ennyi sikerült. Megértem, hogy nagy volt a tét, de a vezetés megszerzése nyugodtságot kellett volna adjon. Ehelyett kapkodás, rengeteget eladott labda, idegesség lett belőle. Természetesen örülök, hogy megszereztük a három pontot, de úgy érzem, elmaradt a teljesítményünk a várttól” – nyilatkozta klubja honlapján, Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere.

Paskon és Miskolcon potyogtak a gólok

A Paks hatot számolt a vendég Tatabányára, amely a 45. perctől tíz emberrel futballozott. Tököli mesterhármast ért el, a válogatott csatár az első félidőben 18 méterről emelte át a kapust, majd a szünet után két perc alatt kétszer volt eredményes, mind a kétszer Weitner labdáját lőtte a hálóba.

A Vasas 5-4-re (!) győzte idegenben a Diósgyőrt. A 83. percben már 5-2-re vezetett az angyalföldi csapat, ráadásul a hazaiak kapusát, Kötelest ki is állította a bíró. A DVTK ennek ellenére izgalmassá tette a meccset, feljött egy gólra, de egyenlíteni nem tudott. A Kaposvár is vendégként nyert, 2-0-ra verte a Siófokot, a Fehérvár pedig otthonában verte a REAC-ot.

Ismét botlott a Fradi

A Ferencváros nem tudta kijavítani múlt heti, szolnoki botlását, mivel hazai pályán 2-2-re végzett az Orosházával az NB II Keleti csoportjában.

A Fradi kétszer is megszerezte a vezetést (Shaw közelről talált be, Lipcsei pedig tizenegyesből volt eredményes), de a vendégek mindkétszer egalizálni tudtak.

A krónikához tartozik, hogy mind a két csapat tíz emberrel fejezte be az összecsapást: a Fradiból a tizenhatoson kívül kezező Holczer kapust, az Orosházából pedig a durván szabálytalankodó Gácsit állította ki a játékvezető.

A listavezető Szolnok nagy meglepetésre 4-1-re kikapott Kazincbarcikán, így a Tökölt idegenben legyőző Kecskemét vette át a vezetést. A Fradi hátránya hat pont.

Soproni Liga, 22. forduló:
DVSC-TEVA – Budapest Honvéd 1-0 (1-0)
Gól: Kerekes (10.)

Paks-FC Tatabánya 6-0 (3-0)
Gól: Kiss (12.), Éger (22.), Tököli (40., 61., 63.), Kriston (55.)
Kiállítva: Balogh Z. (45.)

BFC Siófok-Gabona Trans Kaposvár 0-2 (0-1)
Gól: Oláh (41.), Grúz (86.)

Diósgyőri VTK-Vasas 4-5 (2-2)
Gól: Homma (21.), Simon A. (44.), Lipusz (85.), Elek N. (90.), ill. Kincses (26.), Pavicevic (41.), Sowunmi (60.), Németh N. (74., 84., a másodikat 11-esből)
Kiállítva: Köteles (83., 11-esből)

Fehérvár FC-REAC 2-1 (1-1)
Gól: Polonkai (14.), Sitku (77.), illetve Nyerges (14.)

Hétfői program:
Újpest FC-Nyíregyháza, 18:00

NB II, Keleti csoport, 21. forduló:
Ferencváros-Orosháza 2-2 (2-1)
Gól: Shaw (8.), Lipcsei (45., 11-esből), ill. Lupsa (21.), Lengyel (49.)
Kiállítva: Holczer (70.), ill. Gácsi (73.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.