Élet-Stílus

Véget ért Ronaldinho szezonja

admin
admin

2008. 04. 04. 18:03

Izomszakadás miatt Ronaldinho számára véget ért a szezon, s meglehet, hogy a 28 esztendős brazil klasszis többet már nem lép pályára a Barcelonában.

A brazil játékos a Barcelona csütörtöki edzésén sérült meg, és pénteken, az alapos orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy izomszakadást szenvedett a jobb lábában, így legalább hat hétig nem léphet pályára, így a számára befejeződött a szezon.

És az is meglehet, hogy a mostani sérülésével a barcelonai pályafutása is véget ért. Különböző okok miatt Ronaldinho az utóbbi egy évben nem igazán tudott a csapat hasznára lenni, ezért a spanyol lapok szerint a klubvezetők megválnak tőle.

A 28 esztendős aranylabdás labdarúgó a szezonban 13-szor volt kezdő a spanyol bajnokságban, míg négyszer csereként kapott lehetőséget, nem mellékesen: nyolc gólt szerzett. A Bajnokok Ligájában nyolc találkozón csak egyszer volt eredményes.

Partvonalon túl (Getty)

Partvonalon túl (Getty)

Legutóbb március 9-én, a Villarreal ellen elveszített bajnoki mérkőzésen (1-2) játszott, igaz, nem sokkal később már izomfájdalomra panaszkodott jobb lábában, ugyanakkor a vizsgálatok különösebb bajt akkor még nem tártak fel.

A Primera Divisiónban jelenleg harmadik Barca nincs könnyű helyzetben, hiszen Deco és Lionel Messi sem egészséges – ám a legfrissebb hírek szerint az argentin csatár két hét múlva visszatérhet, s a remélt BL-elődöntőben már játszhat. A katalán csapat egygólos előnnyel várja a Schalke elleni visszavágót.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.