Élet-Stílus

Bombagóllal kapott ki a Chelsea (videó)

admin
admin

2008. 04. 03. 12:05

Az Arsenal menedzsere dühösen értékelt a Liverpool elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőt követően, ahol a véleménye szerint a holland bíró nem adott meg nekik egy egyértelmű tizenegyest. Az ellenfélnél az idegenben szerzett gólnak örültek. A harmadik szerdán pályára lépő angol csapat első szezonbeli vereségét szenvedte el a nemzetközi porondon, a Chelseanél mégis mindenki bízik abban, hogy tavalyhoz hasonlóan ismét ott lesznek a négy között.

Az Arsenal és a Liverpool egy héten belül háromszor is összecsap. Az első felvonást döntetlennel zárta a csak a nevében angol két sztárcsapat. Az Arsenal kezdőjében egyetlen egy szigetországi futballista sem szerepelt, a vendégeknél is csak Jamie Carragher és Steven Gerrard képviselte a hazai színeket.

A kispadról is külföldi szakemberek irányították az „angol” együtteseket, és közülük Arsene Wenger jó szokásához híven ismét nem hagyta szó nélkül a játékvezető tevékenységét. „Egyértelmű tizenegyest nem fújt be nekünk a bíró, ami azért is furcsa, mert az orra előtt történt az eset” – dühöngött a találkozót követően a francia mester. Az eset valóban egyértelműnek tűnt: Kuyt a büntető területen belül feldöntötte Alekszander Hlebet, a liverpooli támadó honfitársa, egy bizonyos Pieter Vonk azonban a heves reklamálások ellenére továbbot intett.

Wenger a hazai döntetlen ellenére optimistán tekint az egy hét múlva esedékes visszavágó elé. „A mérkőzés nagy részében mi uraltuk a játékot, a fölényünk főleg a szünet után volt nyomasztó, a második félidőben szinte végig egy térfélén zajlott a meccs. Helyzeteket is bőven dolgoztunk a rendkívül defenzív taktikával pályára lépő ellenfelünkkel szemben, ezért úgy érzem, hogy az Anfield Roadon jó eséllyel mi harcolhatjuk ki a négy közé jutást” – mondta a francia szakember.

Odáig azonban még egyszer, a bajnokságban is megmérkőzik a két együttes, és akárcsak a szerdai meccsen, ismét az Emirates stadionban feszülnek egymásnak a felek. Az Arsenal trénere szerint a szombati mérkőzés a BL-visszavágó szempontjából is kiemelkedő jelentőségű lehet.

Wenger spanyol kollegája, Rafael Benítez másképp látta a tizenhatoson belüli esetet, amely annyira felháborította a franciát. „Megnéztem a visszajátszásokat, és úgy gondolom, hogy a játékvezető jó döntést hozott. A Premier League-ben az ilyen eseteknél soha nem fújják be a büntetőt” – mondta a Liverpool edzője, aki szerint az oly fontos idegenbeli gólt szerző Dirk Kuyt volt a meccs embere: „Rengeteget mozgott, és a pálya szinte minden pontján besegített a társaknak.”

Maga Kuyt azt nyilatkozta a mérkőzés után, hogy a bíró helyesen döntött. „Nem rántottam vissza Hlebet, a véleményem szerint nem volt tizenegyes, de nem sokon múlt” – mondta a holland csatár, aki szerint korántsem dőlt még el a párharc, hiszen az utóbbi években az Arsenal rendre jól szerepelt az Anfield Roadon: „Az elmúlt években számos alkalommal megmutattuk, hogy hazai nemzetközi kupameccseken bárkit le tudunk győzni.”

Isztambulban botlott a Chelsea



A másik szerda esti meccsen a negyeddöntőben először fellépő Fenerbahce szezonbeli ötödik hazai BL-meccsét is megnyerte, hátrányból felállva 2-1-re verte a Chelsea-t. A londoniak trénere a váratlan bukta ellenére is magabiztosan tekint a visszavágó elé. Avram Grant elégedett volt Lampardék produkciójával, csak az zavarta, hogy ez se volt elég a győzelem kivívásához. „A nemzetközi kupaporondon elvileg egy 2-1-es idegenbeli vereség jó eredménynek számít, de úgy érzem a meccs egészét nézve mi voltunk a jobb csapat” – mondta az izraeli mester.

A Chelsea német ásza, Michael Ballack szerint csak saját magukat okolhatják a vereségért. „Az első félidőben el kellett volna döntenünk a találkozót, és a törökök egyenlítő gólja után is volt lehetőségünk arra, hogy ismét megszerezzük a vezetést. Sajnos én és Drogba is hibáztunk a kapu előtt, és a Fener egy hatalmas góllal megnyerte a meccset” – mondta a középpályás Deivid 25 méterről eleresztett lövéséről.

A feneres társak is elismerően nyilatkoztak a brazil idegenlégiós találatáról. „Nem sokan követik a török bajnokságot, de Deividnek nem ez volt az első látványos gólja” – mondta az egyenlítő gólt szerző Colin Kazim-Richards. Az egykori angliai idegenlégiós szerint az isztambuli gárda idén még nem játszott ilyen rosszul hazai pályán a Bajnokok Ligájában, de ennek ellenére megérdemelte a győzelmet. „A visszavágó nagyon nehéz lesz, hiszen a Chelsea hazai pályán szinte verhetetlen, de a Sevilla ellen megmutattuk, hogy idegenben is tudunk gólt lőni” – tette hozzá a török csatár, aki a Sheffield Unitedtól érkezett Isztambulba.

Zico, a törökök brazil trénere szerint rosszul kezdték a mérkőzést, amiért az ellenfél meg is büntette őket. “Az első félidőben úgy tűnt, mintha a játékosaim börtönben lennének, egyáltalán nem mozogtak. A szünetben azt beszéltük meg, hogy kockáztatni kell, egyúttal pedig kevesebb hibát követhetünk el, mint ellenfelünk. Ha a visszavágón úgy játszunk, mint most a második félidőben, Londonban is kedvező eredményt érhetünk el.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.