Élet-Stílus

Májusig “zárva” a Mount Everest csúcsa

Nepálban enyhítettek az olimpiai láng útja miatt a Mount Everest megmászására vonatkozóan előírt korlátozásokon. A kettes tábor fölé azonban nem engednek egyetlen hegymászót sem május elején a hegy nepáli oldalán.

Nepál nemrég úgy döntött, hogy a hegymászó expedíciók csak a Mount Everest bázistáboráig mehetnek fel május 1. és 10. között. A hatóságok ezzel akarják elejét venni annak, hogy a Tibet függetlenségéért tüntető aktivisták megzavarják az olimpiai láng útját, amely a tervek szerint május elején éri el a világ legmagasabb, 8850 méteres hegycsúcsát.

A keddi bejelentés értelmében viszont az expedíciók felmászhatnak a tengerszint felett 6500 méteres magasságban fekvő kettes táborig, ahol jobban tudnak készülni a csúcs meghódítására az olimpiai láng távozása után. Az expedíciókat katonák kísérik majd útjukon, és ellenőrzik, hogy a hegymászók csak az engedélyezett magasságig másznak.

A hatóságok azért döntöttek így, mert az expedíciókat kísérő helyi serpavezetők és hordárok arra panaszkodtak, hogy a hegymászásra kivetett korlátozások jelentős bevételkiesést jelentenek majd nekik, és veszélyeztetik a megélhetésüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik