Élet-Stílus

7,4 milliárd jut autópálya-felújításra

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) 2008-ban várhatóan 7,4 milliárd forintot költ a magyarországi autópályák felújítására, a munkálatok március végén kezdődnek - közölte a társaság. Ez 1,9 milliárd forinttal több a tavaly erre a célra fordított összegnél.

A teljes költségből a tervek szerint 3 milliárd forint jut útfelújításra, 1,8 milliárd forint forgalomtechnikai berendezések és egyéb úttartozékok kihelyezésére illetve rekonstrukciójára, 1,3 milliárd forint a hídfelújításokra, és további 1,3 milliárd forint az egyéb fenntartási tevékenységekre (például: a vízelvezető rendszerek, üzemi hírközlő és egyéb elektronikai rendszerek felújítása).

A felújítási program első nagyobb eleme az M1 autópálya 160. és 172. kilométerszelvénye közötti szakaszán a burkolat felújítása. A csomóponti ágak és a 162. kilométerszelvénynél található pihenőhely ideiglenes lezárásával járó munkálatok május első felében fejeződnek be.

A 2008. júniusi Labdarúgó Európa Bajnokságot és az augusztus eleji Forma-1 Magyar Nagydíjat követően ugyanezen szakasz bal oldalán folytatódnak a felújítási munkák. A beruházás összértéke 1,375 milliárd forint, a kivitelező a Colas-Eger Zrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik