Élet-Stílus

Győzelemmel kezdtek Görbiczék

admin
admin

2008. 03. 28. 16:19

A továbbjutás szempontjából fontos győzelmet aratott a magyar női kézilabda-válogatott a lengyel csapat ellen az olimpiai selejtező bukaresti csoportjának első mérkőzésén. Tóth 14, Görbicz pedig 12 gólt dobott.

Az első bukaresti összecsapásnak óriási tétje volt, hiszen az erőviszonyokat ismerve, a papírforma alapján a románok mellett vagy a magyar vagy a lengyel csapat továbbjutása valószínűsíthető. A két gárda utoljára a decemberi, franciaországi vb-n találkozott, akkor a magyarok sokáig hátrányban voltak, majd jó hajrával nyertek 28-26-ra.

Tóth bombája vezette fel a csatát, aztán lépéselőnybe került a rivális, ráadásul Szamoránskyt 2-4-nél kiállították. A Hypo NÖ légiósa sokat vállalt magára, a 8. percben már a negyedik gólját jegyezve egyenlített (5-5). Nagy iramban pörögtek az akciók, a játékosok nem csak azért futottak sokat, mert hideg volt…

A folytatásban váltott vezetéssel együtt haladt a két együttes, majd Pálinger és kapuskollegája, Chemicz egyre jobban bemelegedett. Igaz volt ez Kudlaczra is, aki a lengyel gólok felét lőtte. Az irányító Görbiczet – aki nagymamája csütörtöki halála miatt gyászszalagot viselt – eredményesen kapcsolták ki a játékból, és a beállósok sem tudtak labdákat kapni.

A jól védekező lengyelek tartották soványka előnyüket, majd időt kértek, de ettől a Hajdu-csapat kapott erőre, és ennek nyomán fordított (16-15). Ugyanakkor Hornyák kétperces büntetése alatt – még a szünet előtt – jött az újabb fordulat.

Tóth Tímea volt a legeredményesebb magyar (MTI/EPA)

Tóth Tímea volt a legeredményesebb magyar (MTI/EPA)

A második félidő elején sem találták igazán a ritmust a magyarok, az ellenfél pedig – Kudlacz tizedik góljával – már 22-20-ra vezetett. Több poszton is cserélt a most debütáló Hajdu János, szükség is volt rá, mert nyögve nyelős volt a játék. Aztán a 40. percben sikerült fordítani (23-22), Görbicz ugyanis az új társakkal – főleg Ferlinggel – jobban megtalálta az összhangot. Ehhez jött még, hogy Pálinger nagyon jól védett.

A lengyelek is taktikát váltottak, és egyenlítettek is, ám fordítani nem tudtak. A Hajdu-csapat javított a támadójátékán, és ennek köszönhetően végre elhúzott. A rivális az 53. percben, 32-28-nál időt kért. A hajrában a magyarok tovább növelték a különbséget, ami azért is volt lényeges, mert ezzel elejét lehetett venni, hogy egy esetleges körbeverésnél a románok és a lengyelek esetleg kisakkozzák a Hajdu-alakulatot.

Szombaton – délután négykor – a házigazda, vélhetően 5400 néző támogatását élvező román csapat lesz az ellenfél.

Olimpiai selejtező
I. csoport, Bukarest, 1. forduló:
Magyarország-Lengyelország 39-30 (17-18)
Gól: Tóth 14, Görbicz 12/2, Szamoránsky 5, Hornyák 3, Vérten 2, Szűcs 2, Ferling 1, illetve Kudlacz 13, Duda 4, Majerek 4, Malczewska 3/1, Polenz 3, Niedzwiedz-Cecotka 2, Jacek 1
kiállítások: 10, illetve 10 perc
Hétméteresek: 2/2, illetve 2/1

Románia-Japán 44-21

Szombat:
Lengyelország-Japán 14:00
Románia-Magyarország, 16:00

Vasárnap:
Magyarország-Japán, 14:00
Románia-Lengyelország, 16:00

—-Nyilatkozatok—-

Hajdu János szövetségi kapitány:
„A legfontosabb az volt, hogy a védekezésünk feljavult a második félidőre. Addig rendre fél méterekkel lemaradtunk a lövő vagy a passzoló játékosokról, a folytatásban viszont ez a fél méter eltűnt. Bátrabbak, agresszívebbek lettünk, mertünk ütközni. Nehezebben kezdtünk, a feszültség érezhető volt, hiszen a tét nem kicsi. Természetesen az öltözőben elhangzott, hogy ha van rá mód, akkor minél nagyobb különbséggel nyerjünk, illetve ha vesztésre állunk, akkor a lehető legkisebb legyen a különbség, mert előfordulhat körbeverés.”

Tóth Tímea, a mérkőzés legeredményesebbje:
„Olyan volt a hangulat, mint egy világverseny első meccsén, ennek is tudható be a lassú kezdés. Ahogy védekezésben megtaláltuk az összhangot, sikerült fordítani. A szünetben a kapitány elmondta, hogy nincs semmi gond, legyünk bátrabbak, és figyeljünk a lengyelek középső támadójátékosaira.”

Pálinger Katalin:
„Nehéz meccsre számítottam, ám ahogy feljavult a védekezésünk, tíz perc alatt eldöntöttük az összecsapást. A románok ellen persze több kell majd szombaton. A játékomon érezhető volt, hogy bokasérülés miatt három hetet kihagytam.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.