Jack Nicholson és a U2 a mozikban

Az éjszaka urai

Az orosz bevándorló nagyszülők unokája, James Gray
író-rendező abban a közegben mozog, amit gyerekkora óta jól ismer: az amerikai
nagyváros oroszok uralta utcájának világában. Korábbi filmjei – Kis Odessza, A
bűn állomásai – után újra ebbe a miliőbe visz, némiképpen a Tégla kettősségét
idézve meg. Főhősei ugyanis testvérek, ugyanannak a bűn kormányozta világnak a
két különböző oldalán állnak.

Az éjszaka urai

Bobby (Joaquin Phoenix) egy felkapott New York-i
klub vezetője és főnöke valamint unokaöccse révén erősen érintett a
kábítószer-kereskedelemben. Az atyai hagyományokat – az apa (Robert Duvall) a
brooklyni rendőrkapitány – követő Joseph (Mark Wahlberg) ellenben zsaru.
Bobbynak a további könnyű-gondtalan élet és a család szentsége és tisztessége
között kell választania, amikor a karhatalom (fivére vezetésével) lecsap a
bárra, és gyilkos drogháborúba keveredik.

Gray A bűn állomásait követően ismét sikerrel alkalmazza a Phoenix-Walhberg
párost. A hihető külsődleges jegyek mellett – az előbbiről könnyűszerrel
elhisszük, hogy nem mindig a tisztességes úton jár, utóbbinak meg olyan
becsületes arca van – a színészek belülről is hozzák a rájuk bízott figurát.
Ahogy Duvall és a vágy (mostani) tárgya, Eva Mendes szintén.

A környezet viszont teljesen kiszámítható, hogy ne mondjuk sablonos. A ritkán
filmező Gray személyes pechje, hogy újabban felkapottá váltak az amerikai
nyolcvanas évek és a szláv maffia adta témák (Amerikai gengszter, illetve
Eastern Promises – Gyilkos ígéretek), ezért számos megjelenített karakter
és/vagy háttérelem ismerős. Fogadni mernénk egy üveg vodkába, nem koppintott.

A bakancslista

Íme egy újabb bizonyíték – és film –, hogy nincs olyan szerep, amivel a két
zseniális, Oscar-díjas „filmróka”, Jack Nicholson és Morgan Freeman ne birkózna
meg. Rob Reiner érzelmes-érzelgős elmúlásfilmjében két halálos beteg öreg, a
tehetős-magányos kórházbirtokos Edward Cole (Nicholson) és a családos
autószerelő, Carter Chambers (Freeman) ahelyett, hogy ágyban párnák közt
nyűglődne, úgy dönt, nekivág a nagyvilágnak. És amit korábban nem tett meg
életében, azt most a szűkre szabott evilági hónapokban gyorsan bepótolja.
(Chambers egykori filozófiatanára javasolta anno a tanítványainak, hogy írjanak
egy „bakancslistát”, vagyis vegyék számba azokat a dolgokat, amiket meg akarnak
tapasztalni és ízlelni az életben, mielőtt feldobják a bakancsot.)

A bakancslista

A fiúk azonban túlságosan mohók – ha szabad ilyet
haldoklókról mondani –, és válogatás nélkül esnek neki az élményeknek,
amelyekbe éppen úgy beletartozik, hogy „jó” útra tereljenek valakit, mint a Taj
Mahal vagy Párizs (megjegyzésünk: miért vágyik minden amerikai kényszeresen
oda?) meglátogatása. Ennek következménye, hogy a gyors egymás után sorjázó
kalandok miatt kapkodjuk a fejünket, pedig szívesen elidőznénk a két szereplő
arcán (hogy egyáltalán ki ez a két ember). Amik elég beszédesek – ha hagyják.
Reiner azonban nem hagyja, kissé erőszakosan megfogja a fejünket, s belé
kiabálja: a halál nem olyan szar. De, az.

Van barátod?

A Rizsporos intrikákkal 1996-ban a filmes köztudatba
berobbant francia rendező-forgatókönyvíró, Patrice Leconte országának ma az
egyik legkelendőbb, legjegyzettebb direktora. Filmjei általában jól sikerült,
igényes iparosmunkák, amikben az adott műfaj szerelemese megtalálja, amiért
jegyet váltott: a nevetést, az érzelmeket, a romantikát, a drámát satöbbi.

Van barátod?

Leconte ezúttal egy tartalmas – üzenettel rendelkező – komédiát tár elénk,
amiben a jól menő párizsi műkereskedő, Francois (Daniel Auteuil) egy értékes vázáért,
annak birtokosának megígéri, hogy tíz napon belül bemutatja neki a legjobb
barátját. Aki nyilvánvalóan nincs (szerető nője, fényűző élete igen). Azaz egy
érzelmi analfabétát kell megtanítani arra, hogy mi az önzetlenség és az
érdekmentesség.

Természetesen Leconte-nak úgy kell minderről mesélnie, hogy
közben ne gondolkozzunk önnön értékrendszerünkön, inkább szórakozzunk. Pedig aki
egy mozgó idegsejtnél többel bír, óhatatlanul elmélázik azon, hogy
tulajdonképpen mi is a fontos. S mivel ez a film azért maradandó terhelést nem
okoz, másfél óra után rávágja, hogy naná, a barátság, az igen. S ezzel a
felismeréssel aztán beszáll a múlt héten vásárolt luxusterepjárójába.

Rövid, de kemény…
életem

Nyíri Kovács István – a Szűzi játék című, százötvenezer forintból (!)
forgatott, jó kis párbeszédekkel tarkított alkotását követően – elkészítette
második játékfilmét (másfél millióból). Professzionálisabb kivitelben, ám az
outsiderek szerencsés merszétől kevésbé felbátorodva. Egy éppen harmincéves
fiatalemberrel, Kornéllal (Ruszina Szabolcs) azt közli egy jósnő (Szalay
Kriszta), ha rövidesen nem születik gyermeke, akkor hamarost utoléri a brutális
vég. Kornél tehát neki indul potenciális anyát keresni…

Rövid, de kemény… életem

Mindamellett, hogy borzasztóan szorítunk a filmnek, meg kell
jegyeznünk, hogy a korábbi – szimpatikus – karcosság kikopása mellett csökkent
az ütős dialógusok mennyisége is, ami nem biztos, hogy Kovács előnyére válik.
Az viszont mindenképpen, hogy remek játszókat láthatunk kisebb és nagyobb
szerepekben (Scherer Péter, Bán János, Fazakas Júlia), és végre valaki
észrevette, hogy létezik egy Ruszina Szabolcs nevű remek színészünk.
Hajrá, fiúk! (És hajrá lányok!)

U2 3D

Catherine Owens (aki tizenöt esztendeje koordinálja a U2 képi megjelenését) és
Mark Pellington (aki a One című szám klipjének rendezője) U2-koncertfilmjében
egyedülálló, hogy eleve a háromdimenziós moziztatás szándékával rögzítették. A
világ első élőben felvett digitális 3D „klipfilmjét” az együttes 2006-os
„Vertigo” turnéja dél-amerikai zárlatán rögzítették.

U2 3D

A térhatású moziban
megcsodálandó film székhez szögez, mind a vizuális, mind a hangélményt
illetően, más kérdés, hogy a koncertfilm műfaját inkább a házi mozizás kedvelői
tudják rendesen kiélvezni. Annak viszont maradéktalanul örülünk, hogy a
megkopott ezerkilencszáznyolcvanas évekbeli 3D-s kisopusok – T-Rex: Vissza a
Krétakorba, A nagy mélység titkai – helyett friss élménnyel gazdagodhatunk.
Ráadásul rögvest a nagybecsű ír formáció halhatatlan slágereivel: Sunday Bloody
Sunday, With or Whitout You, Where the Street Have No Name, One stb.