Élet-Stílus

Előbb a gondokat, majd a szlovénokat kell legyőzni

A vb-selejtezőkre való felkészülés ezen szakaszában a hibák kijavítása, a csapatjáték csiszolása került volna előtérbe, de a sok hiányzó miatt Várhidi Péter kapitánynak „kísérleteznie" kell a szlovénok elleni barátságos találkozón.

„Mindig azt mondtam, hogy egy válogatott nem lehet tartalékos, nekünk most mégis több problémával kell megküzdenünk” – így Várhidi Péter, jelezve, hogy a Szlovénia elleni találkozón bizony változtatni kell az elképzelésein.

A szövetségi kapitány a FigyelőNetnek adott egyik korábbi interjújában elmondta: a világbajnoki felkészülés ezen szakaszában a hibák kijavításán, a csapatjáték csiszolásán lesz a hangsúly, merthogy a válogatott gerince már kialakult.

Arra azonban aligha számíthatott, hogy csőstül jön a baj, azaz a támadójátékban meghatározó szerepet betöltő hat labdarúgójából csak egy, Huszti Szabolcs harcra kész. Gera Zoltán családi okok miatt kérte a mellőzését, míg Hajnal Tamás és Halmosi Péter megsérült csapata hétvégi bajnokiján.

Ha ez még nem lenne elég: Dzsudzsák Balázs és Buzsáky Ákos sem egészséges, előbbi sarokfájdalomra panaszkodik, utóbbi pedig a bokáját fájlalja – egyikük sem edzett kedden.

A szakmai stáb nincs könnyű helyzetben (MTI)

A szakmai stáb nincs könnyű helyzetben (MTI)

„Nem tudom, játszatnak-e, és ha igen, mennyit bírnak. Arra is gondolni kell, nehogy még jobban megsérüljenek, tehát nem vagyok könnyű helyzetben, felelősségteljes döntést kell hoznom” – magyarázta lapunknak kedd este a kapitány.

Az kristálytisztán látszik, hogy szerdán Várhidinek „kísérleteznie” kell, több olyan játékost kénytelen egyszerre szerepeltetni, akik korábban keveset, vagy egyáltalán nem játszottak. Meglehet, az új helyzetben az alapjáték és a felállás is módosul, Várhidi ezt nem tartja elképzelhetetlennek, de részleteket nem árult el.

„Egy biztos, más jellege lesz a találkozónak, mint ahogy azt szerettem volna, előzetesen persze aligha lehetett arra számítani, hogy a támadásban fontos hat játékosból egyszerre öten is kieshetnek. Be kell látni, a jelenlegi magyar válogatott még nincs olyan erős, hogy ezzel egyszerűen megbirkózzon. De nincs mit tenni. Akik majd szerepet kapnak a mérkőzésen, bizonyíthatják, hogy nem véletlenül tagjai a szűk keretnek.”

Az ellenfél kapcsán Várhidi elmondta, leginkább támadásban erős a szlovén csapat, fizikailag, valamint technikailag is képzett, dinamikus játékosok alkotják. A védelme viszont nem olyan erős – legalábbis a tapasztalatok ezt mutatják. Reméljük, nem szerda este kezdenek el villogni a szlovén bekkek…

A gondok ellenére jókedvűen készült a csapat (mlsz.hu)

A gondok ellenére jókedvűen készült a csapat (mlsz.hu)

A magyar válogatott eddig háromszor csapott össze Szlovénia legjobbjaival, szemszögünkből a mérleg egy győzelem (1998, 2-1) és két vereség (1994, 0-1; 2003, 1-2). Várhidi amondó, a vb-selejtezők előtt ez az utolsó olyan mérkőzés, amelyen – idézőjelbe téve – nem az eredményesség a legfontosabb. Ugyanakkor a szövetségi kapitány sietve leszögezte: a gondok, a sok hiányzó ellenére is a győzelemre hajt a válogatott.

Egyébiránt a helyszín, a zalaegerszegi stadion akár jó előjel is lehet, hiszen a nemzeti csapat itt aratta ez idáig egyetlen győzelmét Szlovénia legjobbjai ellen. Lehet ismételi.

Juhászé a karszalag

A szerdai találkozón Gera Zoltán és Hajnal Tamás távollétében Juhász Roland viseli majd a csapatkapitányi karszalagot, és minden bizonnyal lehetőséget kap az angol második vonalban rendszeresen jó teljesítményt nyújtó Tímár Krisztián (Plymouth) is, aki először lehet válogatott.



Felkészülési mérkőzés:

Magyarország-Szlovénia, szerda, 18:00
Zalaegerszeg, ZTE Aréna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik