Élet-Stílus

Szerb dominancia Indian Wellsben

A nőknél Ana Ivanovic a férfiaknál pedig Novak Djokovic diadalmaskodott az Indian Wells-i torna fináléjában. A torna meglepetésembere, a korábban Roger Federert is búcsúztató Mardy Fish megszorította ugyan ellenfelét, de a döntő szettre elfogyott erejével.

Óriási meglepetést okozott, hogy a világranglista 98. helyén álló Mardy Fish egészen a döntőbe masírozott, út közben olyan sztárokat kiejtve, mint a világelső és az argentin David Nalbandian. A 26 éves amerikai a döntőben sem vallott szégyent, de az idei évet kirobbanó formában kezdő, az Australian Openen is diadalmaskodó Djokovic nagy csatában legyőzte.

Az első szettben rögtön egy brékkel kezdett a harmadik helyen kiemelt szerb, aki a négy között Rafael Nadalt ütötte ki. Fish rögtön visszavette az előnyt, de a hatodik és nyolcadik gémben ismét elbukta az adogatását, és ezzel az első felvonást. A második játszmában 5:5-ig fej-fej mellett haladtak a felek, majd az amerikai a legjobbkor brékelt, és kiszerválta a szettet.

Az első helyen kiemelt Ivanovic győzött (AFP)

Az első helyen kiemelt Ivanovic győzött (AFP)

A döntő játszma és ezzel a meccs hamar eldőlt, miután Djokovic azonnal előnybe került, és ezt már nem adta ki a kezéből. A 20 éves szerb pályafutása kilencedik ATP-trófeáját gyűjtötte be. “Nyilvánvalóan minden együtt van, jobban hiszek magamban, mint tavaly” – utalt sorozatos sikereire. – Amikor az ember elkezd győzni, tornákat nyerni, magának, de az ellenfeleknek is jelzi, hogy képes ilyen magas szinten teniszezni, aminek aztán mentális hatásai vannak.”

A viadal előtt a világranglistán 98. helyezett Fish a következő rangsorban az első ötven között lesz. “Fantasztikus volt az elmúlt hét, soha nem fogom elfelejteni” – mondta az amerikai, aki 2006-ban megnyerte a houstoni versenyt.

A nőknél Ivanovic sima két szettben verte a fináléban Kuznyecovát. A második helyen kiemelt orosz idén már a harmadik döntőjét bukta el, és ezúttal sem volt esélye. A belgrádi születésű klasszis – aki 1 óra 21 perc alatt diadalmaskodott – mind a két játszmát különösebb nehézségek nélkül nyerte. Ivanovic karrierje hatodik, idei első tornáján győzött.

Indian Wells
Nők, döntő:
Ivanovic (szerb, 1.)-Kuznyecova (orosz, 2.) 6:4, 6:3

Férfiak, döntő:
Djokovic (szerb, 3.)-Fish (amerikai) 6:2, 5:7, 6:3

—-Szávay rontott a világranglistán—-

Legutóbbi pozícióján egyet rontva Szávay Ágnes a 18. helyen áll a női teniszezők világranglistáján. A jelenlegi legjobb magyar játékos nem indult az elmúlt két héten rendezett Indian Wells-i tornán.

Női világranglista
Egyes:
1. ( 1.) Justine Henin (belga) 6330 pont
2. ( 2.) Ana Ivanovic (szerb) 4296
3. ( 4.) Jelena Jankovic (szerb) 3790
4. ( 3.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 3750
5. ( 5.) Marija Sarapova (orosz) 3671
6. ( 6.) Ana Csakvetadze (orosz) 2845
7. ( 7.) Venus Williams (amerikai) 2771
8. ( 9.) Serena Williams (amerikai) 2297
9. ( 8.) Daniela Hantuchova (szlovák) 2267
10. ( 9.) Marion Bartoli (francia) 2198
11. (10.) Jelena Gyementyjeva (orosz) 2180
12. (12.) Patty Schnyder (svájci) 1871
13. (15.) Dinara Szafina (orosz) 1627
14. (13.) Tatiana Golovin (francia) 1579
15. (14.) Nicole Vaidisova (cseh) 1558
16. (16.) Nagyja Petrova (orosz) 1569
16 (19.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 1527
17. (16.) Nagyja Petrova (orosz) 1505
18. (17.) Szávay Ágnes 1489
…127. (145.) Arn Gréta 284
…138. (134.) Nagy Kyra 266
…141. (143.) Czink Melinda 253

Páros:
1. (1.) Cara Black (zimbabwei) és Liezel Huber (amerikai) 4885-4885 pont
3. (4.) Szugijama Ai (japán) 3740
…30. (29.) Szávay Ágnes 1287
…139. (140.) Czink Melinda 297

Férfiak
Hagyományos világranglista:
1. (1.) Roger Federer (svájci) 6550 pont
2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 5705
3. (3.) Novak Djokovic (szerb) 5280
4. (4.) Nyikolaj Davigyenko (orosz) 2710
5. (5.) David Ferrer (spanyol) 2640
6. (6.) Andy Roddick (amerikai) 2160
7. (7.) David Nalbandian (argentin) 2100
8. (8.) Richard Gasquet (francia) 1885
9. (9.) James Blake (amerikai) 1800
10. (10.) Tomas Berdych (cseh) 1685
11. (12.) Mihajil Juzsnyij (orosz) 1545
12. (17.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 1534
13. (11.) Andy Murray (brit) 1525
14. (15.) Tommy Robredo (spanyol) 1520
15. (16.) Guillermo Canas (argentin) 1505
16. (14.) Paul-Henri Mathieu (francia) 1495

ATP Race:
1. Djokovic 330 pont
2. Nadal 179
3. Tsonga 170
4. Federer 135
5. Roddick 123
6. Murray 121
7. Nalbandian 110
8. Michael Llodra (francia) 108
9. Blake 107
10. Mardy Fish (amerikai) 106

Ajánlott videó

Olvasói sztorik