Élet-Stílus

Kikapott a Real, balhé Sevillában

admin
admin

2008. 03. 16. 08:35

A Real Madrid kikapott a kiesés ellen küzdő Deportivo La Coruna otthonában, a Sevilla viszont nyert Valenciában, míg a másik andalúz klub, a Betis szombati hazai találkozója botrányba fulladt a Primera División 28. fordulójában.

A Real Madrid 1991 novemberében nyert utoljára La Corunában, és ezúttal sem termett számára babér a Riazor Stadionban. A bajnoki címvédő, egyben listavezető királyi csapat – amelyben Ruud van Nistelrooy most sem lépett pályára, Robinho pedig csere volt – gyatra teljesítménnyel rukkolt elő, a kilencven perc során mindössze egy (!) gyengécske lövést eresztett meg a hazaiak kapujára, nem is tudta megúszni vereség nélkül.

Pepe öngólja döntött (AP)

Pepe öngólja döntött (AP)

Jóllehet, a kiesés ellen küzdő Deportivo sem parádézott, viszont szerencséje volt, és egy öngóllal bezsebelte a három pontot. Az 58. percben Miguel Torres mellett Felipe tört be a bal oldalon a tizenhatosra, középre lőtte a labdát, amely Pepe jobb lábáról vágódott a hálóba. Iker Casillas kapus tehetetlen volt.

A Valencia csapatának ezúttal is hátrányt jelentett a hazai pálya, a gárda négy győzelem és három döntetlen mellett immáron a hetedik vereségét szenvedte el a Mestállában, ahol ezúttal a Sevilla ült tort. A vendégek Luis Fabiano révén gyorsan kétgólos előnybe kerültek – és nyertek is.

A 21 bajnoki meccsén 22 gólt jegyző brazil csatár előbb szabadrúgásból volt eredményes, 18 méterről a csavart a kapu jobb oldalába, majd jókor volt jó helyen, Seydou Keita távoli lövése után róla pattant a labda a hálóba. A szünet után feljavult a házigazda Valencia, és végén legalább a becsületgólt megszerezte: egy szöglet után Edu lőtt kapura, a labda minden bizonnyal mellé ment volna, ám Raul Albiol közelről nem hibázott.

Újra megbotlott a Valencia (AP)

Újra megbotlott a Valencia (AP)

A másik sevillai alakulat, a Betis az Athletic Bilbaót fogadta, és hamar, már a 8. percben hátrányba került: egy kiugratás végén Fran Yeste lőtt 10 méterről a jobb alsó sarokba. A Betis a 35. percben egyenlített (Mark Gonzalez vágta a hálóba a kapufáról kipattant labdát), ám a 65. percben újra a vendégek szerezték meg a vezetést, David Lopez tizenegyesből volt eredményes.

Az újabb kapott gól felhergelte a hazai szurkolókat, az egyikük egy palackkal fejbe dobta a baszkok kapusát, a labdáért igyekvő Armando Riveirót, aki a jobb szeme környékén zúzódást szenvedett és a bőre is felrepedt – a sebet néhány öltéssel varrták össze. A dobáló a drukkert a biztonságiak elfogták, a játékvezető pedig öt perccel később lefújta a találkozót.

Armando Riveiro a dobást nem védhette (AP)

Armando a dobást nem védhette (AP)

Szombaton még egy meccset játszottak a spanyol bajnokságban, ezen a Recreativo Huelva 4-2-re verte a vendég Real Murciát. A tabella élén továbbra is a Real Madrid áll, viszont csökkenhet a nyolcpontos előnye, amennyiben a Barcelona sikeresen szerepel az Almería otthonában.

Primera División, 28. forduló:
Valencia-Sevilla 1-2 (0-2)
Gól: Albiol (90.), illetve Luis Fabiano (11., 22.)

Deportivo La Coruna-Real Madrid 1-0 (1-0)
Gól: Pepe (42., öngól)

Real Betis-Athletic Bilbao 1-2-es állásnál félbeszakadt
Gól: Gonzalez (35.), illetve Yeste (8.), Lopez (65., 11-esből)

Recreativo Huelva-Real Murcia 4-2 (1-1)
Gól: Pongolle (20., 72.), Ruben (59.), Marquitos (85.), illetve Lucas (19.), Ivan (74., 11-esből)
Kiállítva: Arzo (72., Murcia)

Vasárnapi program:
Espanyol-Real Mallorca, 17:00
Getafe-Racing Santander, 17:00
Valladolid-Osasuna, 17:00
Villarreal-Real Zaragoza, 17:00
Almería-Barcelona, 19:00
Atlético Madrid-Levante, 21:00

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.