Élet-Stílus

Nem lesz szobra Fehér Miklósnak

admin
admin

2008. 03. 12. 14:28

A Győri ETO FC megrendelésére elkészült a fiatalon elhunyt Fehér Miklós szobra, ám a klub nem fizet. Indoklásuk szerint Kligl Sándor késve küldte el a terveket, a művész azonban cáfol, és állítása szerint bizonyítani is tudja az igazát.

Január 26-án állapodtak meg a klub vezetői Kligl Sándorral. A kontraktus értelmében február 29-ig a szobor eredeti nagyságú viaszmodelljét, március 31-ig pedig a bronzszobrot el kellett készíteni. Az eredeti tervek szerint az ETO Fehér Miklósról elnevezett sportkollégiuma előtt állították volna fel a művész szobrát.

A megállapodás aláírta után nyolc napon belül előleget kellett volna fizetniük a győrieknek, ami nem történt meg, Kligl mégis hozzáfogott a munkához. „A szerződés értelmében február utolsó napjáig kellett elkészítenem a viaszmodellt” – nyilatkozta a sportnapilapnak a művész. „Meg is csináltam, és 28-án e-mailben és tértivevényes levélben tájékoztattam az egyesületet, hogy megtekinthetik.”

Portugáliában nem volt ekkora cirkusz

Portugáliában nem volt ekkora cirkusz

A győriek ügyvezető igazgatója, Klement Tibor ezzel szemben arra hivatkozott, hogy csak március harmadikán értesültek a modell elkészültéről, és ezért elálltak a szerződéstől. A klub a történtek után más művészekkel kezdett el tárgyalni, ám úgy tűnik, mégsem lesz a sportkollégium előtt szobra Fehérnek.

„Nem kívánunk a gyászoló család akarata ellen menni, ezért nem állítunk Fehér Miklósnak, a Benfica és az ETO korábbi játékosának emlékszobrot. Elfogadjuk Fehér Miklós édesapjának azon döntését is, miszerint a jövőben nem kíván az ETO-val kapcsolatot ápolni. Számunkra érhetetlen a döntése, de ha a gyászoló család számára ez hoz megnyugvást, akkor ez ellen sem kívánunk tenni” – áll a klub közleményében.

Idősebb Fehér Miklós a Nemzeti Sportnak elmondta, maximálisan Kliglnek ad igazat. „A klub vezetői nem őszinték, olyan ember vezeti a győri egyesületet, aki kegyeletsértő módon viselkedik. A történtek után nem szívesen járulok hozzá, hogy Kligl alkotásán kívül más szobor készüljön” – nyilatkozta a 23 éves korában elhunyt támadó édesapja.

Az időközben már elkészült szobor tehát nem kell a klubnak, ezért Kligl felajánlotta a futballista szüleinek. A szobrász mindemellett jogi lépéseket fontolgat a klub ellen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.