Élet-Stílus

Kiestek a BL-ből Puljezevicsék

A Pick Szeged kikapott a GOG Gudme otthonában, így eldőlt, hogy nem juthat a legjobb négy közé a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjéből. Puljezevicsék a második félidő elején, majd a hajrában is leblokkoltak, így esélyük nem volt a dánok ellen.

Mivel a Szeged egy hete otthon kikapott a Barcelonától, a dániai meccs előtt már tudni lehetett, hogy csak akkor kerülhet az elődöntőbe, ha a hátralévő mérkőzéseinek mindegyikét megnyeri. A két gárda első összecsapásán a Tisza-partiak az utolsó másodpercben dobott góllal diadalmaskodtak 34-33-ra.

Elrontott helyzetekkel indult a találkozó, Puljezevics jól védett, míg a túloldalon ziccerek maradtak ki. A 10. percben 3-2-re vezettek a vendégek, míg a hazaiak negyedóra elteltével vették át a vezetést (6-5). Ez az állapot nem tartott sokáig, mert a szegediek gyorsítottak a játékukon, és fordítottak.

A magyar bajnok biztosan őrizte 3-4 gólos előnyét, és ez – főleg a javuló védekezésnek köszönhetően – egészen a szünetig kitartott.

Itthon éppen csak nyert a Szeged, idegenben viszont kikapott (MTI)

Itthon éppen csak nyert a Szeged, idegenben viszont kikapott (MTI)

A második félidő elején sorozatban dobott öt góllal, három és fél perc alatt fordított a Gudme. Óriási volt a zavar a vendégeknél, így a 38. percben, 18-16-os hazai vezetésnél nem volt meglepő az időkérés.

Állandósult a különbség, az emberelőnyök és -hátrányok nem változtattak igazán a forgatókönyvön, felváltva estek a találatok. A dánok a fontos pillanatokban jobban összpontosítottak, és nem engedték, hogy a rivális egyenlítsen, pedig volt rá lehetősége.

A végjátékban a Pick hat percig nem talált be, ezzel elszállt a maradék reménye is a sikerre. A Szeged jövő szombaton a szlovén Celjét fogadja, a tét már csak a kvartett harmadik helyének megszerzése.

Férfi BL, középdöntő, 4. csoport, 4. forduló:
GOG Gudme (dán)-Pick Szeged 28-25 (11-14)

Szombaton játszották:
Celje (szlovén)-Barcelona (spanyol) 27-32 (12-15)

Az állás:
1. Barcelona 6 pont (137-118)
2. Gudme 6 (130-125)
3. Celje 2 (123-135)
4. Szeged 2 (117-129)
Csak az első helyezett jut az elődöntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik