Élet-Stílus

A Roma lelépte a Parmát, botlott a Milan

A Serie A 26. fordulójában a Roma igazolva remek formáját, négy góllal küldte haza a Parma együttesét – s ezzel megerősítette második pozícióját. A vendégek már csak két pontra vannak a „veszélyes zónától”.

Az előző két fordulóban előbb a Torino vendégeként 4-4-el záró, majd a legutóbbi játéknapon a masszív Udinese csapatát 2-0-ra legyűrő pármaiak elszántan érkeztek Rómába, azonban a hazaiak már az első percektől tudatosították erőfölényüket.

Öt perc elteltével akár kettővel elléphettek volna a rómaiak, viszont a Totti pazar átadását elhamarkodó Giuly, majd a Cicinho-Mancini brazil összjáték nyomán utóbbi választott rossz megoldást.

A 20. percben ellenben Budan került ígéretes szituációba, Doni ura maradt a helyzetnek. Hét perccel később vezetett a Roma! Tonetto húzta meg a baloldalt, centerezését Bucci épp Aquilani elé tenyerelte, s a fiatal középpályás a kapuba lőtt.

Totti gratulál a vezetést szerző Aquilaninak (AP)

Totti és Mancini gratulál a vezetést szerző Aquilaninak (AP)

A hajrában Totti szórakozott el egy remek szólót, a hazai kapu előtt pedig Gasbarroni szabadrúgása okozott nehéz pillanatokat, a labda csak súrolta a kapufát.

Térfélcsere után a vendégek mindent egy lapra feltéve kezdték a játékot, s rövid időn belül Cigarini, Budan és Gasbaroni is megpróbálhatta szerencséjét – hasztalanul. Az 52. percben aztán eldőlt a mérkőzés. Tonatto beívelésére Panucci érkezett, de a menteni igyekvő Falcone a saját kapujába juttatta a labdát.

Az újabb gól demoralizálta a sárga-kékeket, akik öngyilkos taktikához folyamodtak. Feltolták védelmük vonalát, így a vendéglátók kedvükre kontrázhattak, s a 80. percben egy Cicinho-Esposito passzváltás után Totti került játékba; a kapitány futtából kilőtte a hosszú sarkot.

A hosszabbításban még a csereként beállt Vucinic is megforgatta a tőrt a pármai szívekben.

Íme a fiatal Milan

Milánóban a tartalékos – a kisebb sérüléssel bajlódó Kaká, Pirlo és Nesta is pihenőt kapott, míg Ambrosini csereként állt be az Arsenal elleni létfontosságú Bajnokok Ligája-visszavágó előtt – vörös-feketék csak 1-1-es döntetlenre voltak képesek a Lazio ellen.

A 9. percben Bianchi góljával korán előnybe kerültek a rómaiak, s a hazaiak helyzetét tovább rontotta, hogy a kisebb izomsérülésre panaszkodó Seedorf is cserét kért, így elől a mindössze 61 esztendőt számláló Paloschi-Pato-Gilardino trió maradt.

Térfélcsere után Ancelotti tovább „fiatalította” csapatát, érkezett Kaká öccse, Diagao – s ekkorra a pályán lévők átlagéletkora már alulról súrolta a 25 évet. A kapuban Kalac pótolta az előtte lévők tapasztalatlanságát, a második félidő elején kétszer is hatalmas ziccert hárítva.

Pato és Behrami harca - ikszeltek a milánói fiatalok (AFP)

Pato és Behrami harca – ikszeltek a milánói fiatalok (AFP)

A 66. percben Siviglia Kaladze ellen elkövetett szabálytalansága nyomán büntetőhöz jutott a Milan, amit Oddo értékesített – mint kiderült, a Lombardiába költözése óta rossz formát mutató ex-laziós gólja alakította ki a végeredményt.

Az egyenlítés után ugyan a Gourcouff-vezérelte Milan átvette a kezdeményezést, ám csupán helyzetekig jutott, s még az sem segítette hozzá a győzelemhez, hogy a 84. percben a vendégek megfogyatkoztak – De Silvestri kaszálta el a szélen kiugró Patót, s kapott egyből pirosat.

Serie A, 26. forduló

Roma-Parma 4-0 (1-0)
Róma, Stadio Olimpico. Vezette: Rocchi
Gól: Aquilani (27.), Falcone (öngól, 52.), Totti (80.), Vucinic (94.)
Roma: Doni – Cicinho, Panucci, Ferrari, Tonetto (Antunes, 81.) – Brighi, Aquilani; Taddei, Giuly (Esposito, 64.), Mancini (Vucinic, 73.) – Totti. Szakvezető: Luciano Spalletti.
Parma: Bucci – Coly (Pisanu, 57.), Falcone, Rossi, Zenoni – Dessena , Morrone, Cigarini, Castellini – Gasbarroni (Reginaldo, 77.) – Budan (Lucarelli, 57.). Szakvezető: Domenico Di Carlo.

Milan-Lazio 1-1 (0-0)
Milánó, Giuseppe Meazza, 52 016 néző. Vezette: Celi
Gól: Bianchi (9.) illetve Oddo (66., 11-esből)
Kiállítva: De Silvestri (84.)
Milan: Kalac – Oddo, Bonera, Kaladze, Jankulovski (Digao, 46.) – Gattuso, Emerson (Ambrosini, 46.), Gourcuff – Seedorf (Paloschi, 36.) – Pato, Gilardino. Szakvezető: Carlo Ancelotti.
Lazio: Ballotta – De Silvestri, Siviglia, Cribari, Radu – Dabo (Mudingayi, 60.), Ledesma, Behrami (Rozanhal, 89.) – Pandev; Bianchi (Manfredini, 76.), Rocchi. Szakvezető: Delio Rossi.

Az állás:
1. Inter 61 pont (25 mérkőzés), 2. Roma 55, 3 Juventus 48 (25), 4. Fiorentina 44 (25), 5. Milan 43, …12. Lazio 30, …15. Parma 25

Ajánlott videó

Olvasói sztorik