A szökőnap problémája alapvetően abból fakad, hogy emberi fogalmainkkal, mint óra és perc, nem képezhető le tökéletesen a csillagászati év hossza. A tropikus év, vagyis a Nap tavaszponttól tavaszpontig tartó évi útjának időtartama nem egész számú többszöröse az ezen út megtételéhez szükséges napok számának. Ezért nem esik egybe a csillagászati és a naptári év hossza – írja Schalk Gyula csillagász a Magyar Csillagász Egyesület (MCSE) honlapján. A csillagászati év pontosan 5 óra 48 perc 46,08 másodperccel hosszabb a kereken 365-ször 24 órával számolt naptári esztendőnél.
A világűr nem törődik emberi fogalmakkal (fotó: MTI)
Harc a percekkel
A naptári évet ezért rendre ki kell egészíteni ezzel az értékkel, hogy pontosan megfeleljen a tropikus év hosszának. Ezt azonban nem lehet évente elvégezni, hiszen így minden esztendőben 0,2422 tízezred nappal kellene meghosszabbítani az évet. Meg kell várni, amíg egy teljes napra növekszik az érték, ilyen azonban nincs: a 0,2422 tízezred többszörösei sem adnak pontosan 24 órát.
Egyedül a négyes szorzó jöhet számításba, de az 5 óra 48 perc 46,08 másodperc négyszerese 23 óra 15 perc 4 másodperc. Ez évente 11 perc 14 másodperccel, négyévente 44 perc 56 másodperccel kevesebb a hat, illetve a 24 óránál, amit a szökőnappal évente, illetve négyévente a naptárunkhoz adunk. A szökőnapok beiktatásával tehát 11 perc 14 másodperccel meghosszabbítjuk a naptári éveinket. Így, miközben a tropikus évnél rövidebb naptári évünket hitünk szerint a kellő mértékűre növeljük, ezzel az értékkel meg is nyújtjuk.
Nem toldaléknap!
Ez a négyévenkénti apró eltérés alattomosan növekszik, és mintegy 128 év alatt tesz ki egy napot. Azaz – ezt némiképp kerekítve – 400 év alatt a naptári év három nappal előzi meg a tropikus évet. Ezt az eltérést úgy küszöbölték ki, hogy négyszáz évenként három szökőnapot kihagytak. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a százra végződő évek közül – bár mindegyikbe kellene – csak a négyszázzal oszthatókba iktatják be a szökőnapot. 1700, 1800 és 1900 tehát szökőévek lettek volna, mégis csak 365 naposak voltak. A 2000-es év viszont szökőév, azaz 366 napos volt.
Február 24-e az a nap, amelyet a liturgikus naptárak szerint szökőévben „kétszer kell mondani” – azaz írni. A szökőnap tehát nem a közönséges évekhez képest egy nappal meghosszabbított február utolsó napja. A február szökőhónap jellege ugyanis nem egy toldaléknap egyszerű hozzáadását jelenti, nem így hosszabbodik meg a hónap, hanem a 24. nap megduplázásával, amivel a hónap következő napjai eggyel előre lépnek a heti napok sorában.
A február 24-ei szökőnap eredetét a római naptárra lehet visszavezetni. A régi római naptárban ugyanis a szökőnapot a március első napját, a Kalendaet megelőző hatodik nap – a mi február 24-énk – „kétszer mondásával”, illetve írásával iktatták a naptárba. Február 24. után ismét február 24-et írtak, így lett a szökőévi február hónap 29 napos. Ha egészen pontosan kívánunk fogalmazni, a római naptár szökőnapja valójában nem február 24-e, hanem a mi fogalmaink szerinti február 25-e, amit a rómaiak második február 24-nek tekintettek.
Nem ismerték 24-ét sem
Nálunk a zavart a római gondolkodás különös logikája okozza: a napokat nem a hó elejétől előre, hanem a következő hónap első napjától visszafelé számolták. Mi azt mondjuk például, hogy 24 nap telt el a februárból, ők azt mondják, hogy 6 nap van még hátra március elsejéig. Mi visszafelé nézünk a hónapon belül, azt számoljuk, ami elmúlt, ők előre, a következő hónap felé tekintettek, azt számolták, hogy hány napnak kell eltelnie még a következő hónap első napjáig. A hónap elején pedig a Nonisig (a hó 9. napja) és az Idibusig (a hónap 15. napja).
Amikor a római naptárról beszélünk ne feledjük, hogy a rómaiak nemcsak a nullát, de a mi fogalmaink szerinti február 24-ét és 25-ét sem ismerték, ezért a római naptár rejtelmeivel ismerkedve teljesen el kell felejtenünk a napok számlálásának mai, a Gergely-naptár szerinti gyakorlatát.
