Élet-Stílus

Két szennyezett nap kell a szmogriasztáshoz

Ha a légszennyezés egy évben 35 napon át eléri az egészségügyi határértéket, a fővárosnak cselekednie kell. Idén már csak két nap „hiányzik”. Hagyó Miklós szerint messze vagyunk még a szmogriadótól, de a főváros számos intézkedése szolgálja a légszennyezés mérséklését. Ezt zöldszervezetek is elismerik, de kevésnek tartják. Vasárnap civilszervezetek élhetőbb Budapestért demonstráltak.

A vasárnapi demonstráció célja elsősorban a figyelem felkeltése volt. A civilszervezetek 17 pontból álló petíciót nyújtottak át Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek, akitől most arra várnak választ: mikor ül le a hivatal ezek egyeztetésére – mondta el a FigyelőNetnek Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. Az utóbbi időben több előrelépés történt Budapest levegőjének tisztasága érdekében. Ilyen volt a teherautók behajtási díjának emelése és kiterjesztése, valamint az új buszsávok létesítése, ami naponta több tízezer ember utazását könnyítette meg.

Demonstráció az élhetőbb Budapestért (fotó: MTI)

Demonstráció az élhetőbb Budapestért (fotó: MTI)

Bíztatók a zöld zóna kialakítására és a szállópor küszöbértékének meghatározására vonatkozó tervek, valamint a Belváros forgalomcsillapításának előkészítési munkái. A Levegő Munkacsoport ugyanakkor visszalépésként értékeli a BKV tarifaemelését, amely hatására már most kimutatható az utasvesztés, és veszélyes előjel a budapesti erdők átsorolása is forgalomképtelenből korlátozottan forgalomképessé. Folytatódott a zöldterületek átminősítése is.

Többszörösen túllépett határ

Hazánkat uniós jogszabály kötelezi arra, hogy ha a levegőben található károsanyagtartalom az év 35 napján eléri az egészségre veszélyes határértéket, tájékoztatni kell a lakosságot, valamint haladéktalanul intézkedési tervet kell kidolgozni és végrehajtani. 2005-ben és 2006-ban 163 ilyen nap volt, tavaly pedig 109. Idén – február közepén – már 33 napnál tartunk, vagyis még két szennyezett nap, és a főváros vezetésének cselekednie kell – figyelmeztet Lukács András.

A Fővárosi Közgyűlés 2006 májusában elfogadta Budapest Levegőtisztaság-védelmi Programját, amelybe a Levegő Munkacsoport javaslatait is beépítették. A program viszont nem tartalmaz részletes végrehajtási terveket és határidőket. Így a megvalósítása egyre halasztódik. Hagyó Miklós szocialista főpolgármester – helyettes vasárnap elkísérte a felvonulókat, és átvette a zöldek petícióját. Az elmúlt egy évben konkrét lépések történtek Budapest levegőjének tisztaságáért, az új Budapesti Környezeti Program pedig megvalósítható, számon kérhető terveket rögzít – fogalmazott a politikus a rendezvény után.

A szmogriadó menete

Fontos eredmény a gépjárművek tervezett környezetvédelmi felülvizsgálata, és még ebben az évben elkészül a szálló porra vonatkozó (PM10) küszöbérték. A levegő tisztaságát szolgálja a teherautók behajtási engedélyének díjemelése, és a tervezett belvárosi zöld zóna kialakítása. Hagyó szerint ugyanakkor Budapesten a levegő összetételében a légszennyezettség összetevői a hatályos jogszabályokhoz viszonyítva jelenleg még messze vannak az egészségre káros határértékektől, de az úgynevezett tájékoztatási határértéket viszont egyes káros anyagoknál már időnként megközelítették.

Budapest jelenlegi szmogriadó-rendelete egyébként egyértelműen meghatározza a teendőket: az enyhébb szintű szmogriadós helyzetben, azaz a tájékoztatási fokozatban. A lakosság tájékoztatása és önkéntes korlátozásra történő felhívása mellett az érintett üzemek 25 százalékkal csökkentik kibocsátásukat. A legsúlyosabb helyzetben – a szmogriadó riasztási fokozatában – a Hungária körúton belüli belvárosi övezetben teljes, a peremkerületekben pedig egy páros-páratlan elven működő személygépjármű forgalomkorlátozást kell elrendelni. Az érintett üzemek kibocsátáscsökkentése ekkor 50 százalékos – áll a főpolgármester-helyettes közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik