Élet-Stílus

Toni triplázott Hannoverben

admin
admin

2008. 02. 17. 20:54

A Werder Bremen szombati győzelmének tudatában a Bayern a közelmúltban látott teljesítményéhez képest javuló játékkal rukkolt elő Hannoverben, nem utolsó sorban Luca Toni mesterhármasának köszönhetően.

Huszti Szabolcs a kezdőtizenegyben lépett pályára, a magyar válogatott középpályás a 32. percben egy szabadrúgással riogatott, ám kísérlete megakadt a müncheni sorfalban.

Ekkor – az első tíz percben mutatott szerencsétlenkedés (így egy öngóllal kecsegtető Lahm-Kahn értetlenkedés) után – már a Bayern játszott fölényben. A javuló játék azonban eredménytelen maradt, ugyanis Toni helyzete, illetve Schweinsteiger távoli kísérlete is kimaradt.

Elkapkodott helyzetek

Az olasz akciója volt a veszélyesebb. A 24. percben Altintop ugratta ki a balszélen iramodó Schweinsteigert, a középpályás egy csel után középre ívelt ahol Toni érkezett menetrendszerűen, de egy hajszállal lemaradt, így Enke közbe tudott avatkozni.

Négy perccel később Hamit Altintop lőtt magasan fölé, míg a játékrész hajrájában Van Bommel szúrta rá, s a labda alig valamivel suhant el a léc fölött.

A hazaiaknál Hanke volt a legagilisabb (Getty)

A hazaiaknál Hanke volt a legagilisabb (Getty)

A második félidőt, akárcsak az elsőt, a Hannover kezdte élénkebben. Az örökmozgó Hanke jobboldali belőtt labdája kavart zavart a bajor védelemben, Balitsch így hat méterről fejelni tudott – a léc fölé.

Hanke az 51. percben a hazaiak legnagyobb helyzetét mulatta el: egy ellentámadás során Zé Robertót hagyta faképnél, keményen meglőtt labdáját Kahn hárította legszebb koraszakára emlékeztető bravúrral.

Toni klasszisa döntött

Hét perccel később már vezetett a Bayern. Van Bommel remek meglátása eredményeként Toni kapott jó labdát a tizenhatoson belül, ügyesen megtartotta, majd tíz méterről jobbal a bal sarokba lőtt.

Hat perccel később a világbajnok csatár duplázott. A szintén jó napot kifogó Schweinsteiger volt a feladó, míg az olasz ezúttal a bal lábát és a jobb sarkot választotta.

Toni hármat lőtt - 24 perc alatt (Getty)

Toni hármat szerzett – 24 perc alatt (Getty)

A Hannover a második bekapott gól után szétesett, a Bayern játékosai pedig nyugodtan gurigáztak – egészen a 82. percig. Ekkor ismét Schweinsteiger ugratta ki Tonit, a csatár előbb Enkébe lőtt, de a kipattanót fejjel a hálóba küldte. Klasszikus mesterhármas, ráadásul úgy, hogy mindkét lábával és fejjel is eredményes volt.

Jarolim pótolta Van der Vaartot

A másik vasárnapi találkozón a Hamburg magabiztosan győzte le a Bochumot. Az északiaknak meg sem kottyant Van der Vaart hiánya, a kis holland helyett a cseh Jarolim vállalta magára a vezérszerepet.

A középpályás a második félidőben biztosította a győzelmet – szünet előtt Olic szerzett vezetést. A cseh előbb Lastuvka jókora bakiját kihasználva (a bochumi kapus a hamburgi elé ütötte Kompany távoli lövését) talált a hálóba, majd Olic baloldali beívelését váltotta gólra.

Olic vezető gólja. Az előtérben Guerrero lelkendezik (DPA)

Olic vezető gólja. Az előtérben Guerrero lelkendezik (DPA)

A Hamburg, megelőzve a Schalkét és a Leverkusent, a tabella harmadik helyére lépett elő.

Bundesliga, 20. forduló:

Hannover-Bayern München 0-3 (0-0)
Hannover, AWD-Arena, 49 ezer néző. Vezette: Merk
Gól: Toni (58., 64., 82.)
Hannover: Enke – Cherundolo, Ismael (Vinicius, 46.), Fahrenhorst, C. Schulz – Balitsch, Lala (Bruggink, 69.) – Krebs, Rosenthal, Huszti (Hasemian, 76.) – Hanke. Szakvezető: Dieter Hecking
Bayern: Kahn – Sagnol (Lell, 69.), Lúcio, Van Buyten, Lahm – Van Bommel (Ottl, 84.), Zé Roberto – Hamit Altintop, Schweinsteiger – Klose (Podolski, 84.), Toni. Szakvezető: Ottmar Hitzfeld

Hamburg-Bochum 3-0 (1-0)
Hamburg, HSH Nordbank Arena, 50 069 néző. Vezette: Gräfe
Gól: Olic (40.), Jarolim (64., 71.)
HSV: F. Rost – Demel, B. Reinhardt, Mathijsen, Benjamin – Kompany, De Jong – Jarolim (Odjidja-Ofoe, 83.), Trochowski (Putsilo, 81.), Olic (Zidan, 75.) – Guerrero. Szakvezető: Huub Stevens
Bochum: Lastuvka – Pfertzel (O. Schröder, 29.), Maltritz, Yahia, P. Bönig – Imhof – Zdebel, Dabrowski – Azaouagh (Ono, 57.) – Auer (Mieciel, 67.), Sestak. Szakvezető: Marcel Koller

Az élcsoport:
1. Bayern 43 pont, 2. Bremen 40, 3. Hamburg 37, 4. Leverkusen 35, 5. Schalke 35, 6. Karlsruhe 33, 7. Wolfsburg 29 (35-32), … 9. Hannover 29 (30-34), …13. Bochum 23

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.