Élet-Stílus

Tömeges vérdopping a sógoroknál?

Egy ismeretlen feljelentése nyomán biztosítási csalás gyanújával indított vizsgálatot a bécsi ügyészség három orvos és 31 sportoló ellen, akik állítólag vérdopping használatával próbáltak jogosulatlan előnyhöz jutni.

A névtelen feljelentések természetesen más elbírálás alá esnek, mint amikor valaki névvel, címmel vállalja az állításait” – mondta pénteken Gerhard Jarosch, az ügyészség szóvivője, aki ehhez még hozzátette: „Ez azonban persze egyaáltalán nem jelenti azt, hogy ezzel az üggyel nem foglalkozunk, az ügyészség minden bejelentést a lehető legalaposabban kivizsgál.”

Az APA osztrák hírügynökség hozzájutott a feljelentés teljes szövegéhez, jogi szakértők tanácsára azonban konkrét neveket nem hozott nyilvánosságra, csak annyit árult el, hogy téli sportágak képviselői ellen indult vizsgálat, akik között 16 osztrák, 10 német és 5 más nemzetbeli versenyző – valamint három orvos – található, többen olimpiai- és világbajnokok.

Thomas Bach, a Német Olimpiai Bizottság elnöke e kapcsán azt mondta, névtelen feljelentésekkel nincs értelme foglalkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik