Élet-Stílus

A FIFA-elnök megtorpedózza a Premier League tervét

admin
admin

2008. 02. 15. 10:49

Sepp Blatter FIFA-elnökben ellenérzéseket váltott ki az az ötlet, mely szerint a 2010-2011-es szezontól kezdve Anglián kívül is rendeznének Premier League-meccseket. A nemzetközi szövetség első embere szerint ez az ügy jelentősen csökkentheti a szigetország 2018-as vb-pályázatának esélyeit.

A múlt héten bejelentett ötlet, miszerint egy pluszforduló beiktatásával a szigetországon kívül is rendeznének Premier League-találkozókat a 2010-2011-es szezontól, sokakban megütközést keltett Angliában, egyes menedzserek (élükön Sir Alex Fergusonnal) mellett a helyi szurkolók is élesen támadták a javaslatot, és most a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) első embere, Sepp Blatter is beállt az ellenzők sorába.

„Az ötlet nem valósulhat meg, legalábbis addig nem, amíg én állok a FIFA élén” – jelentette ki határozottan Blatter, akinek 2011-ig szól a mandátuma. „A gazdag országoknak komoly felelősségük van a labdarúgásban, márpedig amire a Premier League készül, élesen ellentmond ennek az elvnek. Nem beszélve arról, hogy a döntéshozók semmibe veszik a szurkolók akaratát, kizárólag a további pénzszerzés lehetősége lebeg a szemük előtt. Személy szerint ezzel nem tudok megbarátkozni, és biztos vagyok abban, hogy a FIFA végrehajtó bizottsága sem adja az áldását erre a dologra” – így a 71 éves sportvezető.

Nem, nem. Nem megy a Premier League sehova (AP)

Sepp Blatter: nem megy a Premier League sehova (AP)

A FIFA-vezér szerint célszerű lenne mielőbb elvetni a külföldi forduló ötletét, mert ha a Premier League nagyon ragaszkodik annak megvalósításához, azzal csak Angliának árt, komolyan csökkenti az ország 2018-as vb-pályázatának esélyeit.

Érdekes, hogy Sepp Blatter mellett az egyik lehetséges helyszínként felmerült Ázsia futballvezetője szintén a tervezet ellen van, s a tengerentúlon is azt mondják, csak a FIFA hozzájárulásával látják vendégül az angol bajnokságot. Úgy tűnik, a bombaüzletnek tűnő felvetés aligha életképes…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.