Élet-Stílus

Euroliga: pécsi bravúr, kiesett a Sopron

admin
admin

2008. 02. 08. 19:58

A MiZo Pécs 2010 hazai pályán nagy csatában legyőzte a cseh Brnót a női kosárlabda Euroliga két sikerig tartó nyolcaddöntőjének második mérkőzésén, ezzel 1-1-re kiegyenlített a párharcban. A Sopronnak viszont nem sikerült a bravúr, és elbúcsúzott a sorozattól.

A párharc első felvonásában 71-67-re alulmaradt pécsiek az első pillanattól egyértelművé tették, hogy a jövő szerdai, utolsó összecsapásra kívánják bízni a döntést a továbbjutásról, és valósággal lerohanták a 2006-os Euroliga-aranyérmest. Fegyverneky szórta a kosarakat, a sérülten küzdő Iványi jobbnál jobb passzokat osztott társainak, míg a cseh bajnok nem találta a ritmust.

A folytatásban belelendült a rivális, és a mali Maiga remekelt a palánk alatt, ám a különbség hamarosan visszahízott a “biztonságos” 9-10 pontra. Ám a félidő hajrájában kapott két cseh kosárra már nem jött válasz, így a nagyszünetben 34-27 volt az állás.

Szoros végjáték

Fordulás után elcsendesült a Lauber Dezső Sportcsarnok, ugyanis a kedvencek két és fél percig nem találtak a gyűrűbe, a Brno pedig egy pontra felzárkózott. Ekkor jött Iványi megnyugtató triplája, majd Coelho bedobta 13. pontját is, amivel a mezőny legjobbjává lépett elő. 45-40-nél megmerevedtek a harcállások, majd Machova hármasával fejeződött be a harmadik periódus (45-43).

Rátgéber szenzációsan küzdöttek (MTI)

Rátgéberék szenzációsan küzdöttek (MTI)

A negyedik Zirkova triplájával indult, ami azt jelentette, hogy a találkozó során először vezetett a cseh elitalakulat, csakhogy Krivacevic és Iványi ismét kihúzta a csapatot a szorult helyzetből. Az utolsó perc 56-55-tel kezdődött, Fegyverneky mindkét büntetőjét bedobta, Whitmore azonban elpuskázta a lehetőségét, így a megérdemelten nyerő Pécs 1-1-re kiegyenlített. A tavaly Pécsről Brnóba költözött Béres Tímea 16 perc alatt nem dobott kosarat.

A párharc utolsó találkozójára szerdán kerül sor Brnóban. Rátgéber László, a Pécs vezetőedzője így értékelt: “Elfáradtunk, lelassultunk, de a közönség segítségével bírtuk a végjátékot. Fegyverneky alig kapott már levegőt, de mégis bedobta a büntetőit, szóval helyén volt a szíve. Ha kikapunk Brnóban, akkor is pozitív mérleggel zárjuk az idényt az Euroligában, amire nagyon büszke vagyok.”

A Sopronnak nem sikerült

Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán kikapott a francia Bourges-tól, így összesítésben 0-2-vel fejezte be szereplését a sorozatban. Az első meccset magabiztosan (69-47) hozó Bourges nem ijedt meg a soproni csarnoktól, és a 2001-ben Európa-bajnok francia Melain vezetésével megnyerte az első negyedet. A házigazdák részéről csak a kedden 17 pontot dobó Gorbunova hozta a formáját.

Hiána nyújtozkodtak a soproniak (MTI)

Hiána nyújtózkodtak a soproniak (MTI)

A második felvonásban szinte “bedeszkázták” a gyűrűket, 7 perc alatt összesen (!) 7 pont született, majd az általános kosárínségből a vendégek jöttek ki jobban: az ausztrál Snell kosaraival hozták az első félidőt (24-27).

Hamar elúszott a meccs

Nagyszünet után is a magyar bajnok maradt hátrányban, az ellenfélnél Melain régi önmagát idézte, így egyre nőtt a távolság. Székely Norbert tanítványai közül senki sem vette vállaira a csapatot, egyedül a lepattanózásban is jeleskedő Gorbunova tűnt ki társai közül.

A 37-47-ről induló utolsó felvonásban a hazaiak már nem tudtak ritmust váltani, így némi meglepetésre hazai vereséggel fejezték be szereplésüket a 2007/2008-as nemzetközi idényben. A Bourges-ban a tavaly Pécsről érkezett Bujdosó Nóra négy ponttal zárt.

Női Euroliga, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés:
MiZo Pécs 2010-Brno (cseh) 58-55
Pontszerzők: Coelho 15/3, Fegyverneky 14, Iványi 9/3, Vajda 9, Podrug 4, Krivacevic 4, Mészáros 3/3, illetve Maiga 11, Zirkova 10/6, Kulichova 8, Whitmore 7/3, Vecerova 6, Vesela 6, Machova 5/3, Viteckova 2

A párharc állása: 1-1.

MKB-Euroleasing Sopron – Bourges (francia) 48-68
Pontszerzők: Károlyi 12/6, Branzova 9/3, Gorbunova 8, Milovanovic 6, Eördögh 5/3, Honti 2, Semsei 2, Kocsis 2, Horváth 2, illetve Melain 14/3, Snell 14/6, Dumerc 11/6, Petrovic 8, Kireta 7, Ndongue 6, Bujdosó 4, Paul 2, Chata 2

A párharc végeredménye: 2-0 a Bourges javára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.