Élet-Stílus

Kaká aggódik Pato miatt

Az AC Milan aranylabdás sztárja szerint árthat a hatalmas nyomás fiatal honfitársának, akit a bemutatkozása óta Ronaldo utódjának tartanak. A Bajnokok Ligája-győztes együtteshez a vártnál hamarabb visszatérhet Gattuso, a Fenomén viszont idén ki tudja már hányadszor titokzatos sérüléssel bajlódik.

Alexandre Patót az utóbbi évek legtehetségesebb brazil
fiatal tehetségének tartják. Hosszas várakozás után néhány hete a Napoli
ellen mutatkozhatott a Serie A-ban a milánóiak nyáron igazolt támadója, és nem is vallott
szégyent: rögtön góllal debütált, majd egy hete a Genova ellen is
kétszer beköszönt.


Egyelőre úgy tűnik, hogy a 18 éves játékos tudja kezelni a körülötte zajló cirkuszt, de Kaká ennek ellenére aggódik miatta. „Nagyon bízom abban, hogy az elvárások
nem lesznek hatással az elkövetkező hetekben, hónapokban a játékára, de sajnos
előfordulhat, hogy a hatalmas nyomás alatt összezuhan” – nyilatkozta az Aranylabda
mellett az Év Játékosának választott brazil.

„Amikor én megérkeztem a Milanhoz, teljesen más volt a
helyzetem. 21 éves voltam, alig ismertek, és nem is kellett értem a klubnak
annyi pénzt kifizetnie. Pato remekül bánik a labdával, de úgy gondolom a technikáján
még van mit csiszolni” – tette hozzá Kaká.


Pato eddig remekül helyt állt (AFP)

Pato eddig remekül helyt állt (AFP)

A csapatnak nagy szüksége lenne egy jó formában futballozó
Patóra, hiszen Ronaldo – idén már sokadszor – kidőlt a sorból. Olasz
lapjelentések szerint az eleinte csak kisebb izomhúzódásnak tűnő sérülés,
komolyabb mint gondolták, de egyelőre senki nem tudja, hogy pontosan mi baja is
van Ronaldónak.

Jó hír viszont a csapat szurkolóinak, hogy Gennaro Gattuso a
vártnál hamarabb visszatérhet. A középpályás eredetileg 50 napot hagyott volna
ki, de a legfrissebb hírek szerint három héten belül ismét pályára léphet. Gattuso
az Arsenal elleni BL-nyolcaddöntő első meccsén még a lelátóra szorul, de a
március 4-ei visszavágón már biztosan ott lesz a San Siróban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik