Élet-Stílus

Alföldi és Till is indul az Arany Orsóért

Tizennyolc új játékfilm versenyez a kedden induló 39. Magyar Filmszemle fődíjáért, az Arany Orsóért. Idén megszűnik a kettős fődíj, de a nemzetközi zsűri a legjobb közönségfilmet is értékeli majd.

Kozma Ilona programigazgató a szemle beharangozó sajtótájékoztatóján közölte, hogy a szemlén összesen 388 alkotást vetítenek. A versenyben az előzsűri döntése alapján 103 alkotás – a 18 játékfilm mellett, 33 dokumentumfilm, 3 kreatív dokumentum játékfilm, 36 kísérleti és kisjátékfilm, valamint 13 tudományos és ismeretterjesztő film – indul.

Mundruczó Kornél: Delta

Mundruczó Kornél: Delta

A játékfilmek közül nagy várakozás előzi meg többek között Alföldi Róbert első rendezését, a Nyugalom című filmet, Almási Tamás Márió, a varázsló feldolgozását, Mundruczó Kornél új filmjét, a Deltát vagy Till Attila rendezői debütálását (Pánik). Számos filmet már jól ismerünk a mozikból, így Koltai Róbert megy a gőzös, Tímár Péter Casting minden, vagy Török Ferenc Overnight című filmjét.

Több mint hétmillárd állami pénzből készültek a filmek

A szemlén a 2007-es magyar filmtermést mutatjuk be – mondta Szomjas György filmrendező, a Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára a sajtótájékoztatón. Hozzátette: a Szemletanácsot nyitottságra kérték és arra, hogy úgy rendezzék meg a mustrát, hogy minden film egyenlő eséllyel szerepeljen. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) támogatásának egyébként feltétele is, hogy a pénzt elnyert filmeknek be kell mutatkozniuk a Filmszemlén.

Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) főtitkára elmondta, hogy tavaly 27 magyar játékfilmet készítettek, mintegy 7,3 milliárd forint értékben. Az összeg 30 százalékát az MMK adta, 20 százalékát magyar, 37 százalékát külföldi befektetők teremtették elő. A szemle megrendezésére 162 millió forint áll rendelkezésre.

Tímár Péter: Casting minden

Tímár Péter: Casting minden

Nincs két fődíj, de mégis van

A 39. Magyar Filmszemle helyszíne a budapesti Millenáris, a Palace Mammut, az Uránia Nemzeti Filmszínház és idén először a Bem mozi lesz. Sőt, idén a Magyar Filmművészek Szövetsége rendezésében a közönség január 22-től február 4-ig vidéki helyszíneken – Pápán, Algyőn, Nyírbátorban, Esztergomban és Szécsényben – is láthat válogatást a versenyprogramból.

A filmmustra legfőbb elismerése az idén először kiosztott, „tárgyiasult arany orsó”, míg a legjobbnak ítélt közönségfilm a nemzetközi zsűri döntése alapján Moziverzum díjat kap – mondta Herendi Gábor, a szemletanács elnöke. E mellett idén is lesz közönségdíj, illetve a diákzsűri is értékeli a versenyfilmeket.

Néhány díjazott már most ismert

Herendi Gábor kiemelte, hogy idén az utolsó pillanatig titokban tartják a díjazottak nevét és csak a záróünnepélyen fog kiderülni, ki nyerte azokat. Néhány díjazottról azonban már tudunk. A Filmszövetség – hagyományaihoz híven – már korábban közzé tette az idei Filmszemle Életmű-díjasainak névsorát. Az elismérést 2008-ban Hildebrand István operatőr, Schubert Éva színművésznő és B. Müller Magda fotográfus kapja.A Magyar Mozgókép mestere díjat pedig a grafikáiról, litográfiáiról, könyvillusztrációiról, és műfajújító rajzfilmjeiről ismert Gyulai Líviusz és az erős vizualitású, elkötelezett gondolatiságú Kósa Ferenc kapja.

lmási Tamás: Márió, a varázsló

lmási Tamás: Márió, a varázsló

Nemzetközi zsűri értékel

Vezér Éva, a Magyar Filmunió igazgatója arról számolt be, hogy a játékfilmes zsűri elnöke a korábbi tájékoztatástól eltérően nem Maia Morgenstern, román származású színésznő, hanem a német Klaus Eder, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) főtitkára lesz. A grémium tagja Catherine Portuges amerikai filmesztéta, Kende János operatőr, Goda Krisztina filmrendező, valamint Márta István zeneszerző.

Megemlítette azt is, hogy a mustra idejére Budapestre látogatnak a vezető nemzetközi szaklapok, egyebek mellett a Variety és a Filmecho/Filmwoche tudósítói, valamint mértékadó filmművészeti folyóiratok és európai napilapok filmkritikusai. Kitért arra, hogy a hagyományoknak megfelelően a külföldi kritikusok által odaítélt Gene Moskowitz-díjat a filmszemle február 5-i záróünnepségén adják át a legjobbnak tartott film alkotójának.

Jól szerepeltek a magyar filmek a világban

A külföldi szakemberek, szakújságírók részvétele már csak azért is rendkívül fontos, mert számos magyar film nemzetközi karrierjét indíthatják el. Tavaly egyébként nagyon jól szerepeltek a magyar filmek a világ számos fesztiválján.

Mint Vezér Éva sorolta: a 12 legfontosabb, úgynevezett A-kategóriás nemzetközi filmfesztivál közül kilencre kapott meghívást magyar film, 19 év után elsőször szerepeltünk a cannes-i versenyprogramban (Tarr Béla: Londoni férfi), mintegy 350 filmfesztiválon vetítettek magyar filmeket. E fesztiválokról 80 díjat hoztunk el, a legsikeresebb film Bollók Csaba Iszka utazása volt, ami önmagában hat díjat gyűjtött be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik