Élet-Stílus

Ranieri: nem vagyunk elég erősek

A Juventus vezetőedzője szerint az idei szezonban nincsen esélye a csapatnak a bajnoki aranyra. Claudio Ranieri szeretné megerősíteni az együttes keretét, de elmondása szerint a kiszemeltjei inkább a Milant vagy az Internazionalét választanák.

„Egész egyszerűen nem elég jó a csapatunk” – foglalta össze röviden az olasz mester, hogy idén miért nem hisz a Serie A megnyerésében. Claudio Ranieri csapata a hétvégén hazai pályán csak gólnélküli döntetlent játszott a Sampdoriával, egy héttel korábban pedig Cataniában, az utolsó pillanatban mentett pontot Del Piero büntetőjével.

„Nem ugyanazon a szinten futballozunk mint a nagycsapatok. Gratulálok a Sampdoriának, remekül játszott a csapat. Voltak helyzeteink, de azokat be is kell lőni. A tabellán sajnos nem változott a helyzetünk, csak akkor lesz esélyünk a nagyok ellen, ha sürgősen megerősítjük a keretünket” – nyilatkozta a Sampdoria elleni bajnoki után Ranieri.

Nem tűnik elégedettnek (Goal.com)

Nem tűnik elégedettnek (Goal.com)

A tréner szerint a kiszemelt játékosok megszerzése egyre nehezebb. „Mindent megteszünk annak az érdekében, hogy megtaláljuk a hozzánk illő játékosokat. Sajnos azonban a legtöbben az Intert vagy a Milant választanák” – panaszkodott a szakember, aki korábban a Fiorentina, a Valencia és a Chelsea kispadján is ült.

A torinóiak kapusa sem bízik már a bajnoki aranyban. Gianluigi Buffon azt tanácsolta csapattársainak, hogy a mögöttük álló riválisokra figyeljenek. Az olasz pontvadászat első négy helyezettje indulhat a következő szezonban a Bajnokok Ligájában. A Juve a 19. fordulót követően a harmadik helyen áll, de hátulról vészesen közelít Fiorentina.

Az idei két meccsét megnyerő AC Milant sem szabad leírni, annak ellenére, hogy jelenleg csak kilencedik a BL-címvédője. A milánói alakulat a klubvilágbajnokság miatt három bajnokival kevesebbet játszott a riválisoknál. „Már korábban is hangoztattam, hogy a Milan mélyrepülése nem fog sokáig tartani” – nyilatkozta a Juve kapusa, és igaza lett: a Milan a téli szünet óta mind a két bajnokiját megnyerte a sérülésből visszatérő Ronaldo, az aranylabdás Kaká és a csodagyereknek kikiáltott Alexandre Pato vezérletével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik