Élet-Stílus

Megdrágultak a fürdőközeli ingatlanok

Egyre több hazai érdeklődő csábul el már egy-egy hétvégére is a híres fürdőhelyekre, ám többen is akadhatnak, akik a kedvező lehetőségeket akár ingatlanvásárlási szempontból is kihasználnák. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy befektetési célból már nem érdemes a termálfürdővel bíró hazai településeken lakóingatlant vásárolni.

Hazánk a rendkívül kedvező geotermikus adottságai miatt nemzetközi összehasonlításban is jelentős termálvízkészletekkel rendelkezik. A gyógyfürdőink közül néhány már európai viszonylatban is elismertté vált.

Az Otthon Centrum szakembereinek véleménye szerint befektetési célból már nem jó üzlet fürdővárosainkban házat, telket venni. Egyrészt az árak már mindenhol magasba szöktek, vagy éppen makacsul tartják magukat, másrészt a fürdőkhöz közeli ingatlanok árai is „szorgalmasan” követik az átlagos magyarországi inflációt.

Egekben az ingatlanárak

Dunántúlon a klasszikusnak számító Hévízen és az újonnan kiépült Kehidakustányban is magasan tartják magukat az árak. Hévízen még a 20-30 éve épült, jó állapotban lévő, fürdő közeli ingatlanokhoz sem juthat hozzá az érdeklődő 200 ezer forintos négyzetméterenkénti ár alatt. Kehidakustányban magasabb árakkal kell számolni, mivel az élményfürdő fejlesztésével ugrottak meg az árak. Sárváron viszont már 150-200 ezer forintos négyzetméterenkénti áron is lakástulajdonosokká válhatunk.

Kelet-Magyarországon is több fürdőfejlesztés történt az utóbbi években. Hajdúszoboszlón állapottól függően egy nagyobb házhoz 20-35 millió forint közötti áron juthatunk hozzá, amely akár 300 ezer forint feletti négyzetméterárat is jelenthet.

Miskolctapolca az élen

Az Alföldön fekvő Orosháza-Gyopárosfürdőn már csak üdülőkre kaphatunk építési engedélyt. Ennél a fürdővárosnál viszonylag szűk kínálattal és ingadozó árakkal (150-250 ezer forintos négyzetméterenkénti ár) kell számolnunk.

Tiszaújvárosban jelenleg egy újszerű házat mintegy 25 millió forint körüli áron lehet megvásárolni. Miskolctapolcán, amelyet a régió Rózsadombjaként tartanak számon, az ingatlanárakat tekintve a termálfürdők közelében a legmagasabbak: a nagyobb családi ház ára a 100 millió forintot is meghaladja, 20 millió forint alatt pedig szinte alig találunk ingatlant.

A komoly fejlesztések is hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt években Egerszalókon is számottevően nőttek az árak az ingatlanszektorban. A fürdő közelében – ellentétben a település más részeivel – megduplázódtak az árak: a városban átlagosan 500 ezer forintos négyzetméterenkénti áron juthatunk lakáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik