Élet-Stílus

Eurómilliókat kapnak az UEFA-tól a klubok

Összesen 100 millió eurót kapnak az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) azok a klubok, melyeknek játékosai részt vesznek az idei osztrák-svájci közös rendezésű kontinenstornán, illetve a 2012-es Eb-n Lengyelországban és Ukrajnában.

Többek között erről született megegyezés az európai élklubokat tömörítő szervezet, a hamarosan megszűnő G14, illetve az UEFA és a nemzetközi szövetség (FIFA) zürichi egyeztető tárgyalásán.

A FIFA összesen 110 milliót oszt szét azon egyesületek között, melyek futballistái ott lesznek a 2010-es dél-afrikai és a 2014-es brazíliai világbajnokságon. A szerződés értelmében a csapatok minden napért, amikor nélkülözni kénytelenek sztárjaikat futballistánként 4000 eurót kapnak.

Vége a pereskedésnek

“Korrekt megállapodást kötöttünk a FIFA-val és az UEFA-val, mindkét szervezet gáláns felajánlást tett” – ismertette szerdán a G14 álláspontját Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke. “A G14 ezért vállalta, hogy valamennyi FIFA és UEFA elleni bírósági keresetét visszavonja.”

Arra is ígéretet kaptak a klubok, hogy a jövőben a válogatottak selejtezőit szombaton és kedden rendezik (az eddigi szombat-szerda ritmus helyett), így a játékosoknak egy nappal több idejük marad a pihenésre a következő bajnoki meccsük előtt. A FIFA ígéretet tett arra is, hogy megpróbálja a januári Afrika Kupa időpontját egy nyári hónapra módosíttatni.

Az Afrikai Kupa marad?

“Erről szó sem lehet, Közép és Nyugat Afrikában a nyári hónapokban szünet nélkül szakad az eső, ezenkívül televíziós szerződéseink sem teszik lehetővé a változtatást” – jelentette ki Issa Hayatou, az afrikai szövetség (CAF) elnöke. “Az európai klubok tisztában vannak vele, hogy amikor a földrészünkről egy sztárt leigazolnak, akkor az Afrika Kupa idején pár hétre le kell mondaniuk róla. Ezen sajnos nem lehet változtatni.”

Azt is elérte a G14, hogy ettől az évtől kezdve egy játékost évente csak egyszer lehet más földrészen sorra kerülő barátságos meccsre behívni. Ez elsősorban a brazilokat érinti, akik szponzori szerződéseik miatt minden évben, szinte valamennyi kontinensen pályára lépnek.

Megszűnik a G14

Rummenigge elmondta: a G14 és az európai klubfórum az UEFA január 21-i kongresszusa után megszűnik, a két szervezetet az Európai Klubok Szövetsége (ECA) váltja fel, melyben minden európai tagország képviselteti magát legalább egy olyan csapattal, amely folyamatos szereplője az európai klubtornáknak.

A G14 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy a FIFA-val és az UEFA-val szemben képviselje a klubok érdekeit. A tizennégy alapító klubhoz további négy csatlakozott. A G14 tagjai: AC Milan, Real Madrid, FC Liverpool, Ajax Amsterdam, Bayern München, FC Barcelona, Juventus, Internazionale, FC Porto, Manchester United, Borussia Dortmund, PSV Eindhoven, FC Valencia, Olympique Marseille, Arsenal, Bayer Leverkusen, Paris St. Germain és Olympique Lyon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik